Meglestük a 98 colos (és 110 colos) Samsung tévét
Nem ez a legnagyobb, de azért valahogy megbékélnénk vele, ha minden nap ezt kéne otthon nézni.
A Samsung, ahogyan előre kiszivárgott, egy 98 colos UHD felbontású, azaz 3840×2160 pixeles LCD-tévét is bemutatott Berlinben. A készülék saját lábán, egészen pontosan egy kereten áll, amely, ha már úgyis van, legalább a hangszórókat is tartalmazza. A tévé képe, talán mondanunk sem kell, lenyűgöző, hiába, 8 millió pixel az 8 millió pixel. Igazából nem is lehet szavakba önteni, hogy mennyire; leginkább azt a minőségbeli ugrást kell elképzelni a Blu-rayhez képest, mint amit a Blu-ray jelent a DVD-hez képest. Éppen ezért egy picit sajnáljuk, hogy képeken nem lehet visszaadni azt az élményt, amit egy ilyen készülék néhány lépésről nyújtani tud… A 98 colos méret előnye egyébként, hogy nem kell annyira közel menni a tévéhez, mégis láthatóan maradnak a részletek, a 2,5 méteres panelt például már 1,5-2 méterről is nézhetjük.
Bár a 98 colos tévé is impozáns, a Samsung januárban már egy 110 colos változatot is bemutatott – amelyet az IFA-n élőben is megnézhetett mindenki, aki nem volt a CES-en. (És az is, aki volt, de esetleg elfelejtette volna a monstrumot.)

