Skip to main content

Színes infra kamera a Sharptól

FacebookFacebookFacebookFacebook
Meglévő technológiákat gyúrt össze a Sharp, hogy megalkossa a maga nemében világelsőnek számító kamerát.
Hirdetés

Meglévő technológiákat gyúrt össze a Sharp, hogy megalkossa a maga nemében világelsőnek számító kamerát.

A japán vállalat a CEATEC-en mutatta be HD felbontású, színes infrás kamerájának prototípusát, amely novembertől lesz megvásárolható. Az elsődleges célpontot természetesen a CCTV rendszerek üzemeltetői jelentik, akik mind a nagyobb felbontásból mind a színekből profitálhatnak. A Sharp termékpalettáján már eddig is voltak HD felbontású infrás kamerák, és színes éjjeli felvételek készítésére alkalmas modell is akadt, azonban a kettő funkciót együtt csak most hozta össze a gyártó először – egyébként a világon is. A demó látványos volt: egy függönnyel eltakart, teljesen sötét helyiségben szereltek fel két kamerát, a színes képet adó és egy hagyományos verziót.

A piacra kerülő modell 720p-s videókat legfeljebb 30 fps sebességgel tud készíteni, a mérete pedig a fejlesztéseknek hála már nem nagyobb, mint egy hasonló tudású, fekete-fehér képsorok rögzítésére alkalmas infrás kamera. A színeknek hála a kamera segítségével készített felvételek könnyebb azonosíthatóságot eredményeznek.