Ezeket a bőröndöket biztos, hogy nem lehet feladni repülőre
Méghozzá nem is akármilyeneket. A termékpalettán persze a sztenderd, hordozható verziók is megtalálhatók, ennél érdekesebbek azonban az ipari felhasználáshoz és a napenergiával megtermelt áram tárolásához való készülékek. Utóbbi kategóriába az ION MATE sorozat tartozik, amelynek legnagyobb tagja 100×54×65 cm-es, és 10,5 kWh kapacitással rendelkezik. Feltölteni hagyományos hálózati konnektorból is lehet, de az akkumulátor kompatibilis a fotovoltaikus rendszerekkel is, így a napelemekkel megtermelt energia eltárolásához is remekül használható. Létezik kisebb méretben is, 5,2 illetve 7,9 kWh kapacitású kialakításban is.
Az ION MATE sorozat tagjai egyszerű téglalap formájú házba kerültek, nem úgy, mint az igazán pofás külsővel megáldott Domestic Backup Power System tápegységek. Ezek feladata, ahogyan az a névből is kiderül, az, hogy szükség (áramszünet) esetén a lakás nagyobb fogyasztóit is el tudják látni megfelelő mennyiségű árammal. Ehhez elengedhetetlen persze a mobilitás, és a mérnökök úgy gondolták, hogy ha már így adódott, akkor miért ne lehetne az igazi gurulós bőröndre hajazó külsővel felszerelni őket. Akinek esetleg megfordult volna a fejében: nem, egyik verziót sem lehet feladni repülőre, még a gép hasában való szállításra sem, mert az akkumulátorok Li-ionosak.
A tápegységet hagyományos konnektorból tudjuk feltölteni; az FSP szerint annyira kicsi a töltés szivárgása, hogy a névleges kapacitás 90 százaléka hónapokkal a feltöltés után is rendelkezésre áll.
A Domestic Backup Power Supply kétféle méretben (és kapacitásban) érkezik, a kisebb verzió 2100 dollárba, a nagyobb pedig 3500 dollárba kerül – ezért cserébe 900 illetve 2400 Wh kapacitást kapunk.