Így tűnhetsz el az arcfelismerő rendszerek elől
Tény, hogy a digitális adattárolás és adatfeldolgozás az élet egy sor területén könnyíti meg az életünket (elég csak a kórházi leletek lekérdezhetőségére gondolni), de nem nehéz belátni azt sem, hogy ha a rólunk meglévő rengeteg információ rossz kezekbe kerül, azzal visszaélni sem túl nehéz. Éppen ezért sokan ellenzik az ilyesfajta adatok felhasználását, adott esetben még akkor is, ha szimplán csak arcfelismerésről, és bűnmegelőzésről van szó – a londoni metró CCTV kameráinak felvételeit például ilyen célra is használják, valós időben.
A nem túl távoli jövőben véleményünk szerint egy teljes iparág fog arra épülni, hogy azok a felhasználók, akik nem akarnak látszani a „rendszerben”, eltűnhessenek. Vannak már anonim üzenetküldők, Blackphone néven teljes titkosítást ígérő telefon is, most pedig megérkezett az a szemüveg, amely összezavarja az arcfelismerő rendszereket. A kütyü a Japán Nemzeti Informatikai Intézet professzorának, dr. Isao Echizennek a találmánya. A szemüveg két éve készül, és nagyjából 90 százalékos hatékonysággal működik. Kereskedelmi forgalomba várhatóan a jövő év folyamán kerülhet, ára pedig 240 dollár körül lesz majd.
A normál szemüvegnek legfeljebb csak távolról kinéző viselet rengeteg apró lencsét tartalmaz, amelyek visszaverik, elnyelik vagy eltérítik a fényt, mégpedig oly módon, hogy az eredmény kiválóan alkalmas az automatikus fókuszrendszerek valamint az arcfelismerő rendszerek összezavarására. Vagyis nem arról van szó, hogy a kamera egyáltalán nem látja majd az arcunkat, de a jelenleg alkalmazott szoftveres megoldások nem fogják felismerni, hogy mit (kit) látnak. A tesztelés során Echizen okostelefonok arcfelismerő rendszereit tesztelte, és 90 százalékos hatékonyságot tudott felmutatni – arról egyelőre nincsen szó, hogy a profi szoftverek ellenében mennyire hatékony a szemüveg viselése.