Skip to main content

Összeolvad a Chrome OS és az Android

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Google azt tervezi, hogy ha nem is most rögtön, de pár éven belül összeolvasztja a Chrome OS-t és az Androidot.

Hirdetés

Az cég saját tervei szerint 2017-ben jönne ki az új, ezek szerint a Chromebookokra és a mobiltelefonokra is felkerülő OS végleges verziójával, de egy bemutató változatot már jövőre is láthatnánk belőle.

Az ötlet egyébként nem mondható újnak, a Google mérnökei állítólag már két éve dolgoznak ezen, de csak az utóbbi időben gyorsultak fel az események. A két OS egyébként gyakorlatilag minden téren ellentétei egymásnak: az Android a világ legelterjedtebb rendszere, míg a Chrome OS az egyik legkevésbé az (a Chromebookok, minden újkeletű népszerűségük ellenére is csak kevesebb, mint 3%-át jelentik a PC-s világnak). Az Android egy eszköz-centrikus megoldás, a Chrome OS egyértelműen igényli a netet. És hogy milyen lesz az összeolvasztott változat? Valószínűleg inkább olyan, mint az Android, amelyből már láthattunk noteszgépen, autón, tévén és monitoron futó változatot is. A felhasználók (és így a Google) számára az is előny, hogy a Play Áruházban elérhető rengeteg app az új OS-re is telepíthető lenne.