Skip to main content

Marad a 15 GB a OneDrive-on

FacebookFacebookFacebookFacebook
Nemcsak a Windows 10, de a OneDrive kapcsán sem tűnik igazán átgondoltnak a Microsoft kommunikációja.

Hirdetés

Pár hete komoly felzúdulást váltott ki, hogy a Microsoft egy huszáros vágással töredékére csökkentette a OneDrive-on elérhető tárhely méretét – az ingyenes 15 GB-ból például 5 GB-ot csinált, és eltüntette az ehhez tartozó, fotók tárolására szolgáló extra 15 GB-ot is, azaz mindent összevéve hatodára vágta a rendelkezésre álló tárhelyet. Hasonló volt a szigorúság a fizetős ügyfeleknél, mindezt pedig azzal próbálták magyarázni, hogy egyesek az elvileg korlátlan tárolót kihasználva több terabájtnyi filmet és hasonlókat tároltak a neten – az azonban nem derült ki, hogy ezért miért kéne minden felhasználónak bűnhődnie.

A 15/5-ös vágás mindenesetre annyira feldühítette a felhasználókat, hogy a OneDrive panaszfórumán több, mint 70 ezer szavazat érkezett a 15 GB-os limit megtartására, ezzel a legnépszerűbb petícióvá téve a kérdést. A Microsoft most egy közleményben tudatta, hogy átérzi a felhasználók panaszát, és ezért az ingyenes fiók marad 15 GB, ráadásul nem tűnik el az extra fotós 15 GB sem – de csak a már meglévő felhasználóknak, ráadásul nekik is csak akkor, ha egy hamarosan érkező levélre válaszolva, vagy ezen az oldalon regisztrálva kijelentik, hogy élni kívánnak a lehetőséggel. Az új belépőknek viszont nincs pardon: ők már csak 5 GB-ot kapnak.