Összeáll a Google és a Ford
A Google nagyon jól halad az önjáró autójának fejlesztésével, viszont mivel a vállalat az autógyártásba és forgalmazásba nem igazán akar beszállni, nem lenne túl meglepő, ha összeállna egy patinás céggel. Amennyiben elfogadjuk, hogy az autonóm járművek jelentik a közlekedés jövőjét, a Fordnak is érdeke lehet egy ilyen házasság, mivel a Google több éves előnyét a (szinte) nulláról indulva nem lenne túl egyszerű behozni. A Fordnak azért pedig egyenesen elemi érdeke megállapodni a Google-lel, mert a keresőóriás minden valószínűség szerint nemcsak vele tárgyal, hanem több riválisával is.
A Yahoo Autos információ szerint a két vállalat a Google intelligens rendszerét felhasználva szeretne autókat gyártani; az irány egyezik azzal a törekvéssel, amely szerint a Google az önjáró autókkal egy Uber-szerű szolgáltatást nyújtana, valószínűleg megspékelve még azzal is, hogy az út során a felhasználóknak hirdetéseket kell majd nézegetnie. Pontos részletek viszont még nem ismertek, és nyilván sem a Google sem a Ford nem kommentálta az értesüléseket – de ha minden igaz, akkor két héten belül, Las Vegasban, minden kiderül.

