Quantum dot monitor játékosoknak
Belátjuk, hogy egy kicsit furcsa párosításról van szó, hiszen a játékosoknak általában a minél rövidebb reakcióidő a fontos, a tervezőknek pedig az, hogy a színek pontosak legyenek – a Samsung szerint ez a monitor van annyira jó, hogy mindkét tábor igényeit maradéktalanul ki tudja elégíteni. A kijelző kétféle méretben választható, 27 és 31,5 colos képátló között lehet dönteni. A választástól függetlenül 2560×1440 pixeles felbontást kapunk, és a modern kor követelményeinek megfelelően ívelt panelt. Aminek egyébként a 178 fokos betekintési szög ellenére inkább van értelme, mint egy tévénél, hiszen normális esetben sokkal közelebb ülünk egy monitorhoz, mint egy tévéhez.
A CH711 főleg színkezelésben emelkedik a mezőny fölé, hiszen quantum dot technológiát használ és az sRGB tartomány 125 százalékát képes lefedni. A Samsung a kvantumpontos megoldást már használja egy ideje az LCD-tévéknél, viszont monitorokban csak a tavalyi IFA óta láthatjuk a technológiát. A CH711 árával és elérhetőségével kapcsolatban egyelőre nincsenek információk.

