Megásták az MP3 sírját
A 90-es évekről sok minden juthat az ember eszébe, többek között az is, hogy a kazetták és CD-k helyett egyre inkább számítógépen, később pedig hordozható lejátszókon hallgattuk a zenét. Mindezt az MP3 formátum tette lehetővé, amely a tömörítés- és veszteségmentes tárolási formátumhoz, a WAV-hoz képest akár tizednyi helyen is (akkori füllel) kiváló minőségben tudta eltárolni a zenéket. Az MP3-nak a kiadók nem örültek annyira, mert a formátum megágyazott a kalózmásolatok terjesztésének is (a 3-5 MB-os fájlokat modemmel is gyorsan, 10-15 perc alatt le lehetett tölteni), ennek ellenére a formátum pillanatok alatt meghódította a világot. Karrierje azonban a végéhez közeledik; a formátumot kifejlesztő Fraunhofer Institut ugyanis bejelentette, hogy több, hozzá kapcsolódó szabvány használatához a továbbiakban nem ad ki licencet.
A dolog hátterében az áll, hogy az MP3 felett egyszerűen eljárt az idő. Manapság egy merevlemez kapacitása terabájtokban mérhető, így nincs igazán jelentősége annak, hogy egy zeneszám 3 vagy 20 MB helyet foglal el; 20 MB pedig már az olyan veszteségmentes formátumoknak is elegendő, mint például a FLAC. Ha a fájlméret mégis fontos, akkor pedig az MP3 helyett ott az AAC, amely kisebb fájlméret mellett nyújt jobb minőséget, és még digitális másolásvédelmi megoldással is rendelkezik. Nem véletlen, hogy a streaming szolgáltatások többsége inkább az AAC-t használja, és persze az Apple zeneboltjából, az iTunes Store-ból is AAC-ket lehet letölteni.
Arra természetesen nem kell számítani, hogy az MP3 egyik pillanatról a másikra eltűnik, arra viszont igen, hogy egyre több helyen találkozunk helyette az AAC-vel. Ha tippelni kellene, akkor azt mondanánk, hogy legalább 5 évig még nem lesz gond az MP3 fájlokkal, de most már biztos, hogy egy korszak hamarosan véget ér.