A Samsung Active szériája már nem ismeretlen előttünk: a sorozat a gyártó azon termékeit foglalja magába, amelyeket fokozott igénybevételre terveztek. A Galaxy Tab Active2 a legújabb kütyü a sorban: egy 8 colos, 1280×800 pixeles kijelzővel bíró, nyolcmagos Exynos processzorral szerelt tabletről van szó, amely az IP68-as szabvány szerint víz- és porálló, valamint teljesíti a MIL-STD-810G katona sztenderd követelményeit is. Utóbbi – többek között – azt is jelenti, hogy a tablet akkor is használható marad, ha legfeljebb 1,2 méteres magasságból leesik. A felépítés ebből adódóan robusztus, a borítás viszont azért is érdekes, mert a Samsung garantálja, hogy a tablet gázokkal vagy kémiai anyagokkal való érintkezés esetén is gyulladásbiztos marad.
A táblagép 3 GB RAM-ot és kissé szűkre szabott, 16 GB-os belső tárhelyet kapott – utóbbit viszont természetesen lehet bővíteni microSD-kártya segítségével. A kommunikációs adapterek listája teljes: az ac-s WiFi és a Bluetooth 4.0 mellé kapunk Cat.6 LTE modemet is, így a kütyün a folyamatos internetkapcsolatot igénylő alkalmazások futtatása is könnyen megoldható. A táblagéphez jár a Samsung digitális ceruzája, az S Pen is, amely szintén vízálló (IP68). A stylus a legfrissebb, 4096 nyomásszintet megkülönböztetni képes verzió. A kijelző lehetővé teszi a vizes és kesztyűs kézzel való használatot is.
Habár a táblagépeknél nem ez a legfontosabb szempont, a Galaxy Tab Active2-vel fényképezni is egész jó minőségben lehet: hátra 8 MP-es, autofókuszos kamera kerül, elöl pedig egy 5 MP-es szenzor figyel. A biztonságért részben az ujjlenyomat-olvasó, részben pedig az Android 7.1 alatt működő Knox 2.8 felel, utóbb segítségével a fontosabb alkalmazásokat egy extra védelmi réteggel tudjuk ellátni. Szoftver fronton érdekessé még, hogy a Samsung az IBM Asset Management és Work Management szolgáltatásokat is integrálta a készülékre.
A Samsung Galaxy Tab Active2 Magyarországon várthatóan 2018 elején kerül forgalomba, azt viszont egyelőre még nem tudni, hogy mennyibe fog kerülni.