- 2018. január 11., 11:00
A Microsoft saját mérései szerint a régebbi Intel processzorral szerelt számítógépeket jobban lassítja majd a hibákat ja
Hirdetés

A Microsoft szakemberei elvégeztek néhány fontos tesztet, amiből kiderült, hogy az Intel és AMD processzorokat érintő biztonsági rések javítására szolgáló szoftver mennyire fogja lassítani a számítógépeket. A redmondi óriás szerint a javítás a 2016-ban vagy később megjelent processzorokat a frissítés egészen minimális mértékben lassítja csak, aki tehát új processzort használ, annak nem kell aggódnia, valószínűleg semmit sem fog észrevenni a teljesítménybeli csökkenésből. Kicsit gyanús, hogy a Microsoft hozzátette azt is, hogy mindez csak akkor igaz, ha a gépen Windows 10 fut, a Windows 8 és a Windows 7 esetén ellenben a vállalat szerint esetenként érezhető lesz majd a lassulás.
A Microsoft szerint ugyanezt lehet elmondani akkor is, ha a számítógépben 2015-ben vagy az előtt gyártott Intel processzor működik, és ebben az esetben már teljesen mindegy, hogy az operációs rendszer a Windowsnak melyik verziója. A Microsoft mérései azt a teóriát is igazolták, amely szerint az asztali gépeket kevésbé érinti majd a frissítés, ellenben a szervereknél a hatása nagyon is érezhető lesz.

A Microsoft nem adott pontos választ arra vonatkozóan, hogy miért ennyire nagy a szórás, és a vállalat egyelőre nem vizsgálta azt sem, hogy mi a helyzet akkor, ha egy gépen AMD chip dolgozik. Ez utóbbinak vélhetően az az oka, hogy az AMD processzoros gépekre egyelőre nincs frissítés; volt, de annak terjesztését a cég kénytelen volt leállítani, mivel több olyan esetet is regisztráltak, amikor az AMD-s gépen futó Windows a frissítés telepítését követően nem indult el többé.