Skip to main content

New York és Washington között fúrhat alagutat Elon Musk

FacebookFacebookFacebookFacebook
A The Boring Company szóbeli engedélyt kapott a hatóságoktól. Jöhet a távolsági közlekedés új korszaka?
Hirdetés

Egyelőre csak szóbeli engedélyt kapott Elon Musk cége, ami semmilyen garanciát nem jelent az írásos engedély kiadására, de remélhetőleg az illetékesek nem dobálóznak csak úgy vele, és komolyan foglakoznak a hivatalos előkészületekkel is. A The Boring Company egyelőre csak az előkészületekhez és előzetes földmunkák elvégzéséhez kapott valódi engedélyt, így érdemi munkát nem végezhet. Viszont Musk eddig mindig megcsinálta, amit akart, így joggal bízhatunk abban, hogy idővel a The Boring Company is megkezdi majd az első olyan alagút kifúrását, amelyben kereskedelmi célú Hyperloop járatok üzemelnek.

Ha megvalósul, az alagút New Yorkot és Washingtont köti majd össze, de érinteni fogja Philadelphiát és Baltimore-t is. A tervek szerint New York és Washington között mindössze 29 perc lesz a menetidő. Csak összehasonlításképpen, repülővel az út 1 óra 20 percig tart (amiben nincs benne sem a repülőtérre eljutás ideje sem a repülőtéri várakozás), vonattal 2 óra 45 perc, autóval pedig nagyjából 4 óra alatt lehet megtenni a két város közötti távolságot.

Musk szóbeli engedélyt egyébként korábban már egy olyan Hyperloop építésére is kapott, amely az USA kelet is nyugati partját kötné össze, de jobb „kicsiben” kezdeni.

Ez is érdekelhet