- 2018. május 29., 09:00
Nagyon úgy néz ki, hogy az Intel javított processzorai sem nyújtanak tökéletes védelmet.
Hirdetés

A Meltdown és Spectre sebezhetőségekről először az év elején írtunk; a sérülékenységek szinte az összes olyan processzort érintik, amelyeket az elmúlt tíz évben gyártottak. A chipgyártók azóta elkészítették a szoftveres javítást (legalábbis a processzorok egy részéhez), de ami még ennél is fontosabb: áttervezték a jövőben kiadásra kerülő chipeket, hogy azokat a sérülékenységek ne veszélyeztessék.

Az Intelnél például az év második felében megjelenő Core és Xeon processzorok már hardveres védelmet kapnak, azonban egyes információk szerint így sem lesznek hibamentesek. A Spectre nemcsak egy, hanem többféle verzióban is létezik, a Threatpost szakportál pedig azt állítja, hogy az Intel-féle hardveres védelem nem nyújt mindegyik verzió ellen védelmet: a 4-es variáns segítségével a processzorok beépített védelmét továbbra is meg lehet majd kerülni. Illetve egészen pontosan úgy fogalmazhatunk, hogy a Spectre 4 sérülékenység ellen továbbra is szükség lesz szoftveres „rásegítésre”. Az Intel már elkészítette azt a frissítést, amely biztosítja a Spectre 4 támadás elleni védelmet, azonban azt tudni kell, hogy a szoftver telepítését követően a processzor teljesítménye 2-8 százalékkal csökken. A Spectre 4 ezzel együtt az Intel szerint nem túl veszélyes, már csak azért sem, mert a hibát kihasználó kód valószínűleg interneten keresztül jutna el a számítógépekre, azonban a modern böngészők felkészültek az ilyen jellegű kártevők blokkolására.

A Spectre 4 kapcsán (is) elsősorban az Intel neve kerül elő, de több iparági szereplő, köztük a Microsoft szerint is, az AMD és az ARM chipek egy része is érintett lehet.

Hozzászólások