- 2019. január 29., 15:00
Új Windows verzió készül Windows Lite néven; a cél elsősorban az oktatási piac visszaszerzése lesz.

A Windows piaci részesedése még mindig hatalmas, 80 százalék feletti, azonban a Microsoft hosszú távú kilátásai így sem feltétlenül rózsásak: az iskolákban, ahol korábban egyeduralkodónak számított a Windows, ma már inkább a Chrome OS (illetve a táblagépek) számítanak nyerőnek. Főleg Amerikában. Ez pedig azzal jár, hogy az emberek egyre kevesebb helyen használnak Windowst – sőt, az okostelefonoknak köszönhetően a mostani generációban szép számmal lesznek olyanok, akik az ablakos operációs rendszert még csak hírből sem ismerik.

A Microsoftnak akkor lehet esélye ennek a rétegnek a megszólítására, ha ismét tudja növelni jelenlétét az oktatási piacon. Korábban készült már egy lecsupaszított Windows verzió, Windows S néven, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – gyorsan meg is szűnt. A Microsoft most újból megpróbálkozik ezzel a koncepcióval, de most már Windows Lite-nak hívja majd a rendszert.

Egyelőre csak néhány információt lehet tudni az új OS-sel kapcsolatban, azonban ezek nem túl biztatóak. Az egyik változás az lesz, hogy a Start menü visszatér a gyökerekhez, csempék nélkül, csak az alapfunkciókat nyújtja majd. Ez még rendben is lenne, a gond ott kezdődik, hogy állítólag a Windows Lite is csak a Windows Store-ból letölthető alkalmazásokat fogja tudni futtatni. Hihetetlen, hogy a Microsoftnál nem ismerik fel, hogy a Windowshoz kapcsolódó alkalmazásbolt kínálata nem tudja felvenni a versenyt a Google és az Apple piactereivel; és ha ebből indulunk ki, akkor a kudarc borítékolható. Persze nem kizárt, hogy van még más is a Microsoft tarsolyában – viszont az is tény, hogy nem ez lenne az első olyan eset, amikor a vállalat újra meg újra ugyanazt a koncepciót hajszolja, sikertelenül.

Noha a Microsoft azt szeretné elérni, hogy a Chrome OS ellenében újra a Windowst válasszák az oktatási intézmények, a Windows Lite – ha tényleg úgy működik majd, ahogy most gondoljuk – nem lesz jó választás. Egész egyszerűen azért, mert a Chrome OS-t felhő alapú használatra találták ki, így egy alapvetően offline használatra tervezett Windows nem fog tudni versenyre kelni vele.

Címkék
Hozzászólások