Közelebb vagy távolabb került a TikTok amerikai betiltása?
Tavasszal Amerikában elfogadtak egy törvényt, amelynek értelmében a TikTok közösségi szolgáltatást az ország teljesen blokkolni fogja, amennyiben tulajdonosa, a ByteDance nem adja amerikai kézbe 2025. január 19-ig. Az USA elsősorban attól fél, hogy a kínai tulajdonos megosztja az amerikai felhasználókról gyűjtött adatokat a kínai kormánnyal – de felmerült még lehetséges veszélyforrásként az is, hogy a kínai kormány a platformon keresztül amerikai belpolitikai kérdésekbe avatkozhat be. Ezen okok miatt 2022 óta a kormányzati alkalmazottak nem is használhatják a TikTokot eszközeiken.
A kitiltásról szóló törvényt decemberben első napjaiban a Szövetségi Fellebbviteli Bíróság helyben hagyta, majd pár nappal később ugyanez a fellebbviteli bíróság elutasította a ByteDance azon indítványát, amely a törvény újbóli, sürgősségi felülvizsgálatát és átmeneti hatályon kívül helyezését szorgalmazta. Az indítvány többek között azzal érvelt, hogy 170 millió amerikai felhasználójának joga van a szólásszabadsághoz. Amennyiben a TikTokot január 19-én az USA valóban betiltja, úgy az appot a továbbiakban nem lehet majd semmilyen alkalmazásboltból vagy az interneten keresztül letölteni. A telefonra már feltelepített szoftver viszont január 19. után is fog működni – frissíteni viszont már nem lehet majd.
Mivel egyelőre nagyon nem úgy tűnik, hogy a ByteDance meghajolna Amerika akarata előtt, a legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnik, hogy a TikTok valóban tiltólistára kerül 2025. december 19-én. A helyzetet bonyolítja viszont, hogy Donald Trump most éppen szimpatizál a platformmal, mert úgy véli, hogy rajta keresztül tudott rengeteg fiatal szavazót elérni – ez egyébként éles fordulat, mert Trump első elnöksége alatt maga is azon dolgozott, hogy a TikTokot kipaterolja az országból. Trump beiktatása pedig egy nappal a törvénybe foglalt tiltás után, január 20-án fog megtörténni. Ez magyarázhatja, hogy a ByteDance mért nem siet a TikTok eladásával; a szolgáltató minden bizonnyal arra számít, hogy amennyiben a tiltó határozat érvényre is jut, Trump hatalomra kerülése után vissza fogja vonni azt.