Skip to main content

Mikró 27 colos érintőkijelzővel jöhet?

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az LG számára a CES nemcsak a tévékről szól, hanem a háztartási eszközökről is; például mikrohullámú sütőkről is. Immáron LCD-vel.
Hirdetés

Az LG termékpalettáján a háztartási termékek esetén a Signature termékcsalád jelenti a csúcsot, rendre ebben a termékvonalban mutatkoznak be az olyan prémium eszközök, mint amilyen például az új mikrohullámú sütő is – amit egy 27 colos érintőképernyővel házasítottak. Az LG elgondolása szerint a kütyü nemcsak az ebéd felmelegítésében vagy a kukorica pattogtatásában jeleskedik majd, hanem az okosotthon rendszer irányításában is. Sőt, a 27 colos kijelző ideális különféle tartalmak streamelésére is: például recepteket nézhetünk rajta főzés közben, vagy akár a kedvenc sorozatunk következő részét, ha valami időigényes dolog készül a konyhában. A streaminghez természetesen a WiFi adatper is adott, sőt a mikró beépített hangszórókkal is rendelkezik, így még erre sem kell, hogy gondot fordítson majd a leendő tulajdonos.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy ehhez a sokféle felhasználási módhoz mi adja majd a keretet, de mivel az LG az okostévéi a saját fejlesztésű webOS rendszert használják, nem lenne meglepő, ha a mikrohullámú sütőben is ez a platform köszönne vissza. Ez a feltételezés már csak azért is logikus, mert ebben az esetben gyakorlatilag fejlesztés nélkül biztosítható, hogy minden fontos streaming szolgáltatás elérhető legyen a konyhai eszközön is.

Az okosotthon rendszer esetében első körben a Matter és Thread támogatás, valamint a saját ThinQ hozzáférés lesz adott, de mivel az LG pár napja jelentette be, hogy megnyitja a ThinQ rendszerhez tartozó API-t, idővel igen széles körű terméktámogatásra lehet számítani.