Virtuális ablakkal a jobb közérzetért
Ezt a virtuális ablakot a CES előestéjén láttuk – és bár nem teljesen friss kütyüről van szó, a napokban készült el mellé az a tanulmány, amely az emberekre gyakorolt hatását elemzi ki igen részletesen, így mégis van aktualitása. Az alapötlet nagyon egyszerű: egy LCD-kijelzőt kell a falra helyezni, vagy modelltől függően akár a falba beépíteni, így kapunk egy virtuális ablakot, amivel a külvilágtól teljesen elzárt irodahelyiségeket vagy hotelszobákat lehet feldobni. És ez fontos: kutatások igazolják, hogy a szobában tartózkodók közérzete határozottan jobb a virtuális ablakkal, mint anélkül: csökken a stressz szint, a helyét átveszi a nyugalom, irodákban pedig még a hatékonyság is.
A LiquidView nem egyedüli szereplője ennek az érdekes piacnak, azonban termékei kiemelkednek a többi megoldás közül – elsősorban azért, mert a tervezés során a legapróbb részletekre is odafigyelnek. Az LCD-k mérete 55 és 85 col között lehet, a panelt a Sony gyártja. Az egyik legfontosabb paramétere a 8K-s felbontás és az alacsony fogyasztás, de a termék egészét tekintve legalább ennyire számít az is, hogy a LiquidView nagy hangsúlyt fektet a megjelenített tartalom minőségére is. Merthogy ekkora részletesség mellett a legapróbb hibák is könnyen feltűnnek.
A felvételek dinamikusak, azaz mozgást is tartalmaznak, és bár van ismétlődés, ez valószínűleg senkinek sem fog feltűnni. Ami nagyon lényeges, az az, hogy a rendszer a beállított földrajzi koordináták alapján tudja, hogy mikor van napfelkelte és napnyugta, így mindig az adott napszaknak megfelelő videó jelenik meg az „ablakon”. A rendszer az időjárást egyelőre nem veszi figyelembe, de nem azért, mert technikailag nem lenne ez a dolog megvalósítható, hanem azért, mert egy-egy nézet 250 GB helyet foglal el a 4 TB-os adattárolón, így szimplán csak nincs megfelelő kapacitás. Jelenetet a telefonos appon lehet választani, például olyan helyszínek közül, mint San Francisco, Miami, Hawaii, Velence vagy New York – a kínálat viszont folyamatosan bővül, és hamarosan elérhető lesz London, Párizs, Barcelona, Sydney, Tokyo, Hong Kong és további városok.
Nagyobb helyiségekben lehetőség van több virtuális ablakot egymás mellé helyezni, és tartalmukat összehangolni is.