Alapos fogmosás és leheletelemzés másodpercek alatt
A fogorvosok ajánlása alapján naponta kétszer kell fogat mosni, és mind a két alkalomnak legalább 2 percig kell tartania – de csak akkor, ha nem az Y-Brush-t használjuk fogkefének. Neki ugyanis már kétszer 10 másodperc is elég az alapos tisztításhoz. Oly annyira, hogy klinikai tesztek alapján még jobb eredményt is szállít, mint a már eleve kiváló minőségűnek mondott Oral-B vagy Panasonic termékek.
A titok a felépítésben rejlik: a fogkefe nem a klasszikus formát kapta, hanem – és innen a neve is – egy Y alakú fejet, ami szilikonból készült, és egyszerre a teljes alsó vagy teljes felső fogsort átéri. A fogkefe ultrahangos elven működik, és különféle rezgésmintákat használ ahhoz, hogy minden fogról alaposan eltávolítsa a lepedéket. A fej univerzális, hiszen a szilikon kellően rugalmas ahhoz, hogy mindenféle szájmérethez és formához megfelelő módon tudjon igazodni – gyerekeknek azért készült egy kisebb verzió is belőle. A cég 2020 óta árulja a fogkefét, eddig összesen 200 ezer darabot értékesített – ez talán egy picit kevésnek hangzik.
A fejlesztés viszont nem áll le, a következő változatra, amely az Y-Brush Halo nevet kapta, egy digitális orr is kerül, amelynek segítségével a fogkefe a fogmosás során vérvétel nélkül tudja a leheletet ellenőrizni, és 300 féle egészségügyi problémát akár már a kialakulásuk előtt felismerni. Többek között a cukorbetegséget és májbetegségeket tud előre jelezni. Az adatokat a fogkefe telefonos appra továbbítja, rajta keresztül lehet megnézni, ha probléma van, és azt is, hogy melyek az ajánlott lépések.
Az Y-Brush Halo egyelőre csak prototípus, várhatóan a jövő évben fog megjelenni kereskedelmi forgalomban – így nem meglepő, hogy az áron még gondolkodik a fejlesztő. Egyébként a normál verzió 80 euróba, azaz kb. 30 ezer forintba kerül, tehát még csak különösebben drágának sem mondható.

