Icon7 Cyris T620 teszt
Több HD, vagy legalábbis annak mondott webkamera van már piacon, ám nagyon kevés az olyan eszköz, amely valóban képes 800×600 pixelesnél nagyobb méretű videót készíteni. Ha szigorúan vesszük, akkor az Icon7 Cyris T620 sem HD kamera, de specifikációja alapján a normál felbontású eszközöknél részletesebb videók, 1600×1200 pixeles felvételek készíthetők vele.
Hardver
Az Icon7 T620 tervezésekor az elsődleges szempont az volt, hogy a kamera asztalon/monitoron/notebookon egyaránt könnyen elhelyezhető legyen, hogy a T620-at ne csak otthon, használhassuk, hanem mondjuk egy üzleti útra is magunkkal vihessük.
Összecsukott állapotban a kamera leginkább egy apró, kihajtható mobiltelefonra hasonlít, ám két helyen is hajlítható, hogy bármilyen felületen meg tudjon kapaszkodni. Maga a kamera rész forgatható és dönthető is. A forgatás lehetővé tevő csukló úgy lett kialakítva, hogy a monitor síkjára merőleges illetve azzal párhuzamos állásban „kattan egyet”, hogy ezeket a pozíciókat könnyebben megtaláljuk. Az előlapra az objektív mellett a mikrofon került fel (külön bekapcsolást jelző LED-del), felül pedig egy gombot is találunk, amivel fotókat készíthetünk vagy elindíthatjuk vele a vLife alkalmazást.
A T620 a gyártó jelenlegi csúcsmodellje, ennek ellenére a lencse műanyagból készült és fix fókuszú. A gyártó honlapján nem találtunk erre vonatkozó adatot, de a tapasztalatok alapján azt mondhatjuk, hogy legalább 50 cm-re kell lennünk a kamerától ahhoz, hogy a kép valóban éles legyen. A T620 USB 2.0 interfészt használ, amelynek csatlakozója hátul található.
Pozitívum, hogy kábel nem fixen beépített, mert így valóban könnyebb egy utazáshoz elvinni: úgy lehet a gépről lehúzni, hogy ehhez nem kell az asztal alá bemászni. Szintén a hordozhatósághoz tartozik, hogy a kamerához egy tokot is mellékel az Icon7. Ami a méreteket illeti, a T620 nem a legapróbb kamera, de összehajtott állapotában azért nagynak sem mondható: 70×40×25 mm-es.
A kamera érzékelője 2 megapixeles, amivel legfeljebb 1600×1200 pixeles videókat készíthetünk, a képfrissítés gyakorisága pedig maximum 30 fps lehet - de ez függ attól is, hogy milyen szoftvert használunk, illetve, hogy milyenek az aktuális fényviszonyok. További méretek: 160×120, 176×144, 320×240, 352×288, 640×480, 800×600 és 1280×960. A 2 Mpixeles érzékelő miatt még az 1600×1200 pixeles felbontás sem interpolált, egyedül az állókép készítésekor kiválasztható 2560×2048 képpontos fotók felszámoltak.
Képminőség
A kamera telepítése csak néhány másodperc, lévén, hogy a T620 UVC kompatibilis, így a Windows XP, a Vista és a Windows 7 beépített meghajtójával tökéletesen működik.
Először arra voltunk kíváncsiak, hogy az 1600×1200 pixeles felbontás ad-e több képrészletet. Ehhez a teszthez a mellékelt vLife alkalmazást használtuk (erről később még lesz szó). 800×600 pixeles felbontás esetén még elégedettek voltunk, de a T620-at a legnagyobb részletességre állítva nem tudtunk már érdemben jobb részletességet elérni, ezért kijelenthetjük, hogy ez a webkamera is csak papíron HD.
Az ilyesfajta eszközök másik nagy nemezise a gyenge megvilágítás. E tekintetben az Icon7 webkamerája kifejezetten jól szerepelt, a kép ugyanis még akkor sem volt túl zajos, ha este csak a monitor fénye világított. Cserébe a driver annyira nagyra állítja a záridőt, hogy még a legkisebb mozgás is elmosódik Egy kis asztali lámpával viszont már jó kompromisszum érhető el, kb. 12-15 fps mellett. A színek élethű visszaadása általában nem erőssége a webkameráknak, és ez a T620 esetében sincs másképpen. A helyes fehéregyensúlyt ritkán találja meg a driver, a színek pedig kicsit sápadtak - főleg, de nemcsak akkor, ha lámpafénynél használjuk a kamerát.
Szoftver
A T620-hoz mellékelt telepítő CD az iConfig és a vLlife alkalmazásokat tartalmazza. Előbbi segítségével a kamera működési paramétereit állíthatjuk be, így aktiválhatjuk például az arckövetést, a digitális nagyítást valamint módosíthatjuk a szokásos képjellemzőket és a mikrofon érzékenységét is.
A vLife az Icon7 webkameráihoz tartozó „mindenes” alkalmazás, amellyel fotókat és videókat készíthetünk, avatárokat használhatunk illetve néhány speciális effektust (például szemüveg, könny, stb) is igényben vehetünk. További érdekes lehetőség a médiafájlok illetve az asztal egészének vagy egy részének a streamelése; e két lehetőséggel video- és képfájlokat valamint az asztal kiválasztott területét küldhetjük el az Icon7 kamera driveréhez, és rajta, valamint a csevegőprogramon keresztül annak, akivel éppen beszélgetünk.
Az vLife egyetlen gondja, hogy tesztgépünkön összeakadt a VSFilter feliratmegjelenítővel, és csak akkor volt hajlandó elindulni, miután azt eltávolítottuk.
Összegzés
Az Icon7 T620 összességében nem egy rossz kamera, de HD felbontású és főleg HD részletességű videókat és fotókat nem várhatunk el tőle. Telepíteni és használni könnyű, a mellékelt szoftverekkel pedig a szokásos „trükkök” mellett néhány jópofa dolgot is csinálhatunk.
Értékelés:
Az Icon7 T620-at az Icon7 magyarországi képviseletétől kaptuk tesztelésre. A kamera ajánlott végfelhasználói ára 11 000 forint.

