Skip to main content

Samsung Gear S2 okosóra teszt

FacebookFacebookFacebookFacebook
Kerek számlap, friss dizájn jellemzi a Samsung új okosóráját, amely a kezelésben mutat igazán újat.
Hirdetés
Pages1/2

A koreai gyártó egyszer már felszállt az okosórákat szállító vonatra, de a Gear termékvonal első és második generációja sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a Samsung ezúttal hosszabb, másfél éves pihenőt tartott, hogy rendezze sorait. Az eltelt időszakot a mérnökök alaposan kihasználták, és a Samsung igyekezett egy olyan termékkel előrukkolni, amely a piaci jelzéseket maximális mértékben figyelembe veszi. Lássuk, sikerült-e.

Külső

Egy okosóra tervezésekor az első és legfontosabb feladat annak eldöntése, hogy a sportos vagy az elegáns vonalat szeretné-e képviselni a gyártó az adott termékkel; a Samsung ezen a kérdésen elegánsan lépett túl, mivel a Gear S2-t rögtön kétféle (valójában háromféle) verzióban is piacra dobta. Sportos és elegáns változatokban. Hozzánk az előbbi, tehát a sportos verzió került, amely egyébként egymaga is valamiféle átmenetet képez a két kategória között: fémháza inkább elegáns, a műanyagos szíj és a forma viszont inkább sportos.

A Samsung Gear S2 többféle színben és többféle szíjjal is elérhető, így mindenki olyan órát legóz össze magának, amilyet csak szeretne. A nálunk járt kütyü ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a tényleg szépen megmunkált acél készülékház és a keményebb fajta szilikon nagy kontrasztot jelent; ami viszont mindenképpen plusz pont, az az, hogy szíjból kettő is van a csomagban, egy a hölgyek egy pedig az urak átlagos csuklóméretéhez igazított hosszúsággal. Ez az apró figyelmesség jelzi, hogy a Samsung igyekezett olyan terméket piacra dobni, ami kevés szódával akár még csajosnak is mondható. Többek között ezért lett kisebb az óra számlapja is – de erre később még visszatérünk. Az összeszereléssel kapcsolatban természetesen ezúttal sem lehet semmi kifogásunk, és a Samsung nemcsak szép, hanem praktikus órát is alkotott, hiszen az óra az IP68-as szabvány szerint víz- és porálló is.

A Gear S2 kerek számlapos, de ez ma már kevésbé számít érdekesnek, rengeteg a hasonló kütyü a piacon. Annál inkább érdekes viszont a kijelzőt körbeölelő gyűrű, amelyet mindkét irányban lehet forgatni. Szintén különleges a dupla gombos kialakítás: mind az Android Wear mind az Apple Watch egyetlen gombra támaszkodik csupán. Röviden megnyomva a felső gomb a vissza, az alsó pedig általában a Home funkciót látja el. Előbbi persze gesztussal, mégpedig egy fentről lefelé irányuló simítással is helyettesíthető.

Az óra hátlapján a pulzusmérő az egyetlen említésre érdemes dolog – meg az, ez az egyetlen említésre érdemes dolog. Általában ide szoktak kerülni ugyanis a töltő tüskéi is, a Samsung azonban a Gear S2-nél a vezeték nélküli töltésre voksolt. Ez különösebb előnyt és hátrányt sem jelent a konkurensek mágneses-bölcsős megoldásaihoz képest: egyrészt a Gear S2-t is mágnes tartja a megfelelő pozícióban, másrészt a töltés semmivel sem kisebb macera így. Harmadrészt pedig ez is egy olyan töltő, amit magunkkal kell vinni, ha az órát nem otthon szeretnénk feltölteni.

A Gear S2 könnyű és kicsi, 42,3×49,8×11,4 mm-es méretéhez 47 grammos tömeg társul. Ez persze a bluetoothos modell, a 3G-s változat picit nagyobb és nehezebb is. De cserébe nemcsak mobilkommunikációs egységet, hanem GPS-t is tartalmaz. Illetve van még egy Gear S2 Classic verzió is, amely szabványos, 20 mm-es fülmérettel készül. Szerintünk egyébként ez a legjobb választás, a mobil adaptert feleslegesnek érezzük, a Gear 2S-sel pedig az volt a bajunk, hogy a szíj tartója túlságosan is lefelé néz, emiatt nagyobb csuklón szerintünk nem a legkényelmesebb viselet.

Hardver

Egy óránál a számítási teljesítmény kevésbé fontos, a gyártók inkább a jó üzemidőre koncentrálnak. Így tett a Samsung is, ezért a Gear S2-be a saját fejlesztésű Exynos 3250-es került (ez kétmagos egyébként). 512 MB RAM és 4 GB-os belső tárhely került az SoC mellé, utóbbira akár fájlokat is másolhatunk. A bluetoothos változaton hangszóró nincsen, mivel ezzel a verzióval telefonálni nem lehet. Mikrofont viszont ez a modell is kapott, hiszen az S Voice-hoz ehhez mindenképpen szükség van. A hangszóró hiánya miatt az értesítéseket hangjelzés nem kíséri, csak rezgés – ami nyilván nem is baj, hiszen a csuklón lévő óránál ez elég. A Bluetooth 4.1 mellett még egy n-es WiFi és NFC is figyelnek a borítás alatt. Hátul a pulzusmérő figyel, a számlap alatt pedig gyorsulásmérőt, fénymérőt, giroszkópot, barométert is elrejtettek. A3G-s verzió Exynos helyett Snapdragon 400-as SoC-t kapott, és ahogyan korábban már említettük, GPS-t is tartalmaz, a szolgáltatói információkat pedig egy elektronikus SIM-kártyán tárolja.

A kijelző elé Gorilla Glass üveglap került, amely a szokásosnál vastagabb – ez abból a szempontból jó, hogy a törésnek elvileg kisebb a veszélye, a karcállóságot viszont ez a tény nem befolyásolja. Sajnos azonban a vastagságnak van egy hátránya, mégpedig az, hogy a kijelző maga így túlságosan mélyen ül. A Gear S2 eleve kisebb, mint a konkurensek termékei, de ez a „csőhatás” erre, ha lehet, még jobban rájátszik. Az 1,2 colos kijelzővel amúgy más gond nincsen, a Super AMOLED színei szépek, a betekintési szögek is jók, a 360×360 pixeles felbontás pedig 302-es PPI-t ad (bár PPI tekintetében a Huawei Watch és a Moto 360 is jobb). Egy QHD-s kijelző után azért a kép egy kicsit pixelesnek tűnik, de ezen gyorsan túl lehet lendülni. Gondunk a fényerővel sem volt.

Üzemidő

Az óra méretéből adódóan nem számítottunk túlságosan hosszú üzemidőre, és nem is kaptunk ilyet: a Gear S2 250 mAh-s áramforrása alapesetben (WiFi bekapcsolva, kijelző pedig csak karmozgásra éled fel) két napot bír ki, aki viszont nagyon sokat nyüstöli az órát nap közben, vagy bekapcsolja a folyamatos ébrenlétet, annak a napi töltés valószínűleg nem lesz elkerülhető. A 3G-s változattal kapcsolatban nincsenek tapasztalataink, de szinte biztos, hogy az a típus minden este töltőért kiált, annak ellenére, hogy nagyobb, 300 mAh-s az akkuja.

A töltés viszont már-már fájdalmasan lassú, a Gear S2 10%-os szintről 116 perc alatt tölthető fel teljesen.

Use the pager below
Pages1/2
//
1. / Külső, hardver, üzemidő

Ez is érdekelhet