Skip to main content

technológia

A nagy cégek mind az IoT felé törnek, a most nyíló óriási piacon jó esélye van az ARM-nak is.
A második E Ink kijelzőjéről ismert YotaPhone a titkosszolgálat számára hozzáférhető backdoorral rendelkezik.
Ha minden úgy lesz, ahogyan azt tervezik, akkor a légitársaságok elkezdhetnek komolyan aggódni.
Apró, hő hatására magától „felépülő”, majd később lebomló robotot mutattak be az MIT-n.
Kifejezetten jót tesz a Google Fényképeknek, hogy elszakad a Google+-tól, mert egyre több hasznos funkciót kap.
A várakozásoknak megfelelően bejelentette a Google az Android következő verzióját, ami egyelőre M névre hallgat.
Igaz, csak koncepció, de egész érdekes okosórát mutatott be a Lenovo a most zajló nagy rendezvényén.
Okos enged, szamár szenved - gondolhatták a Microsoftnál, és gyorsan keblükre ölelték az Androidot és az iOS-t.
Miközben a mobilgyártók ujjlenyomat-olvasókat építenek a mobilokba, az NSA gesztusokból azonosítja a felhasználót.
A Verizon Wireless szerint a CDMA hálózattal az IoT eszközöket az internetre lehetne kapcsolni.
Subscribe to technológia