A távoli jövő repülőgépét az utasok (is) hajtják majd
Azt, hogy mennyire a jövőről van szó, mutatja, hogy a repülőgépgyártó még megbecsülni sem kívánta az elkészülés idejét, már csak azért sem, mert a létrehozáshoz szükséges technológiák és különleges anyagok is kifejlesztésre várnak még.
Ez utóbbiak közül a legnagyobb számban az úgynevezett okos anyagok szerepelnek – nekik köszönhető például az, hogy az üléses képesek felvenni testünk formáját és felhasználni az általunk termelt hulladékhőt (innen pedig csak egy apró ugrás a Mátrix gépvilága). A mai osztályok fogalma is átalakul: a gép hátsó részében a Smart Tech Zone nevű rész fog a funkcionalitásában leginkább hasonlítani a mai kabinra, míg középen az Interaction Zone azoknak készül majd, akik dolgozni vagy pihenni szeretnének az út alatt. Ebben holografikus kijelzők segítenek, a legelöl található, wellness-részlegnek beillő Vitalising Zone esetében pedig a speciális ülések kínálnak masszázst vagy akupunktúrás kezelést. Beszálláskor a gép a tenyérlenyomatunk alapján felismer bennünket, és székünkhöz irányít, amely már előre felkészül a fogadásunkra. Ezek után már tényleg csak egy apró extra, hogy a gép teteje teljesen átlátszóvá is tehető azok kedvéért, aki élvezni akarják a napsütést.