Skip to main content

Harmadolja termékportfólióját az Acer

FacebookFacebookFacebookFacebook
Kétharmaddal vágja vissza jövőre termékeinek számát az Acer – a hangsúly pedig az ultrabookokra kerül.

Hirdetés

A tajvani cégnek nem ment igazán jól az utóbbi időben: az elmúlt két negyedév végig veszteséges volt, és ugyan 2011 harmadik negyedéve valamivel jobb volt a másodiknál, még mindig 30 százalékkal maradt el a múlt év hasonló időszakától.

J. T. Wang, a megbízott ügyvezető szerint a megoldás egyik eleme a termékskála újrastrukturálása lesz: ennek keretében az Acer alaposan leegyszerűsíti a kínálatot, kidobva a portfólió kétharmadát. A folyamat három évet vehet igénybe, és elsősorban az alsó kategóriát érinti majd. Ezek távoztával a hangsúly az ultrabookokra kerülhet át. Wang szerint ezen gépek ára jövőre akár 700 dollár környékére is süllyedhet, ez pedig a remények szerint elég alacsony lesz ahhoz, hogy a vállalat akár az Apple-től is sok vásárlót csábítson el. Ezzel párhuzamosan Wang úgy érzi, hogy az Android, bár fontos platform marad, részesedését tekintve 2012-ben már nem fog jelentősen növekedni.