SSD fronton erősít a Seagate
A Seagate eddig nem igazán nyújtott maradandót SSD fronton, a legtöbb felhasználó valószínűleg nem is tudja, hogy a merevlemezgyártó termékpalettáján SSD meghajtók is találhatók. Ez persze nem véletlen, a Seagate egészen mostanáig csak a vállalati szegmensben indult, a lakossági termékek között pedig legfeljebb a hibrid egységekbe került némi SSD – ám ezek a meghajtók, mint tudjuk, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
A helyzet most végre megváltozhat, a Seagate ugyanis a napokban együttműködési megállapodást írt alá a DenseBits nevű, SSD vezérlőchipeket gyártó vállalattal. A Seagate azt várja, hogy a DenseBitsszel közösen olcsó, mégis nagyteljesítményű meghajtókat tud kifejleszteni. A Seagate a lakossági szektor számára 3 bites MLC flash chipekkel szerelt SSD-ket készítene, míg az üzleti szegmensben maradna a bevált, 2 bit tárolására alkalmas MLC technológiánál. A tervek szerint mindkét termékkategória esetében saját gyártású, 20 nm-esnél kisebb csíkszélességű memóriachipjeit használná a Seagate.
Ilan Hen, a DenseBits ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy az együttműködés megerősíti abban a hitében, hogy cége piacvezető technológiát szállít, míg a Seagate részéről Rocky Pimentel, a marketintigazgató nyilatkozta azt, hogy a közös jövő minden bizonnyal gyümölcsöző lesz mindkét vállalat számára. Ugyanakkor ne legyenek kétségeink affelől, hogy az együttműködés az SSD piacon későn ébredő Seagate-nek volt sokkal fontosabb, amit az is alátámasztani látszik, hogy a merevlemezgyártó pénzzel is beszállta a buliba – hogy pontosan mennyivel, azt viszont nem lehet tudni.