Hotmail helyett Outlook.com
A Hotmail és a Gmail harcában a Google egyelőre nyerésre áll, annak ellenére, hogy a Microsoft az elmúlt években többször is kisebb-nagyobb újításokat hajtott végre saját rendszerén; a Gmailt ugyanis nemcsak korszerűbb e-mail lehetőségei miatt szeretik a felhasználók, hanem azért is, mert a Google számos más szolgáltatását is a Gmailbe integrálta, többek között a Google Drive-ot és a Gtalkot is. A Microsoft a mostani váltással erre próbál meg reagálni, és nagyon úgy tűnik, hogy a stratégia ezúttal jó: az Outlook.com felületéről elérhető a Microsoft több felhő alapú szolgáltatása, többek között a SkyDrive, a People és a Calendar is – a lista nyilván nem túl meglepő, lévén, hogy a Windows 8 táblagépekre szánt Metro felülete is erősen támaszkodik a Microsoft saját felhő alapú rendszereire. A különféle szolgáltatások között csempék segítségével válthatunk, amelyeket a bal felső sarokban lévő Outlook felirattal hívhatunk elő. Természetesen a csempék élő csempék, így rögtön információval is szolgálnak, például azzal, hogy hány új e-mailt kaptunk. Ennek az Outlook.com felületéről nézve nyilván nincs sok értelme, azonban várható, hogy megújul a SkyDrive stb. felülete is, azokból nézve pedig máris értelmet nyernek a kis négyzeten megjelenő információk.
Az új felület mellett természetesen a levelezéssel kapcsolatos funkciókat is alaposan korszerűsítette a Microsoft; a vállalat a spanyolviaszt nem találta fel, azonban minden olyan fícsört megtalálhatunk az Outlookban, amely egy korszerű szolgáltatástól elvárható (a Hotmailből ezek hiányoztak). A leveleket például párbeszédes formában is listázhatjuk, a csatolmányokat a legtöbb esetben letöltés nélkül is megnézhetjük. Emellett működik számtalan közösségi funkció a böngészőből, így például hozzászólhatunk a Facebook bejegyzésekhez, stb. Az értesítési sávból a Live Messenger online verziója is működik – és a Microsoft ígérete szerint ez hamarosan a Skype-ról is elmondható lesz.
A Hotmail jelenleg nagyjából 350 millió felhasználóval rendelkezik, róluk természetesen nem mond le a redmondi vállalat; a Microsoft a hotmail.hu és hotmail.com címekről már most is az outlook.com címre irányít át, amelyet természetesen Live ID azonosítónkkal tovább használhatunk, és egyelőre az e-mail címünk is változatlan marad. Aki eddig nem rendelkezett hotmail fiókkal, de van Live ID azonosítója, az is használhatja az Outlook.com felületet – ez esetben az e-mail cím a bejelentkezéshez használatos fiók lesz, amelynek tartalmát, ha akarjuk, akár teljes egészében migrálhatjuk a Microsoft felhőjébe (amely POP3 kapcsolaton keresztül menedzseli a fiókunkat a továbbiakban). Azt nem lehet tudni, hogy a vállalat az e-mail címekben lévő hotmail domaint idővel lecseréli-e outlookra, de nem tartjuk valószínűnek, mert új regisztráció esetén is csak a szokásos hotmail.com vagy live.com végződések közül választhatunk. Akinek az új interfész idegen lenne, az a beállítások menüből visszakapcsolhatja a régi Hotmail felületet, de ez a lehetőség valószínűleg csak korlátozott ideig lesz elérhető.

