Hat csapás: amerikai felhasználókra is lecsapnak a jogvédők
Six strikes, azaz Hat csapás néven is emlegetik a Copyright Alert System nevű rendszert, amelyet az USA az év végéig bevezethet. A programtól alkotói az internetes kalózkodás visszaszorítását, és a felhasználók legális források felé történő terelését remélik. A baj csak az, hogy egy kísértetiesen hasonló rendszer (a HADOPI) Franciaországban már bizonyította, hogy nem működik – az amerikai verzió azonban nem a büntetést, hanem a tájékoztatást helyezi előtérbe, ezért „teljesen más, mint a francia példa”, mondja Jill Lesser, a tavaly megalakul Center for Copyright Information vezetője.
A rendszert eredetileg már a tavalyi év során szerette volna bevezetni a CCI, de a start először nyárra, majd később idén év végére tolódott. A Center for Copyright Information szervezet egyelőre mélyen hallgat a program részleteiről, de annyit azért lehet tudni, hogy a tagjai egyetértésben döntöttek mellette. (A szervezetbe főként internetszolgáltatók illetve a kalózkodásban leginkább érintett iparágak képviselője tartoznak.) Rést jelenthet a pajzson ugyanakkor, hogy a CCI-nek nem minden internetszolgáltató a tagja; amennyiben tényleg bevezetésre kerül a CAS, az nem az egész nemzetet fogja érinteni, hanem csupán az internetezők 75 százalékát. Ennek beláthatatlan következménye lehet, egyesek ugyanis könnyen diszkriminatívnak gondolhatják majd a rendszert.
A programmal kapcsolatban új részletek most nem láttak napvilágot, továbbra is a tavaly nyáron publikált dokumentumban foglaltakat lehet csak tudni. Ez alapján Lesser egyébként elmondta, hogy nem szerencsés a Hat csapás kifejezést használni a programmal kapcsolatban, mert az negatív jelentést hordoz, az intézkedések pedig amúgy is inkább a figyelmeztetés kategóriájába tartoznak, amelyek oktatnak és a felhasználókat a legális tartalom felé terelik. A nem-csapás fokozatait azonban pontosan még nem lehet tudni – csak valószínűsíteni lehet, hogy a figyelmeztetéseket a felhasználóknak vissza kell igazolni, a retorzió pedig például az internetelérés sebességének csökkentése, vagy egy oktatóvideo kötelező megnézése lehet. Aki a hatodik szint „elérése” után sem hagy fel a jogsértő tevékenységgel, az „kikerül a programból”, ezt követően pedig Lesser szerint minden internetszolgáltató egyedileg döntheti majd el, hogy mit kezd a felhasználóval. Itt már nyilván súlyosabb szankciókkal, például az internetkapcsolat blokkolásával vagy akár jogi lépésekkel is számolni kell.
Bár a program pontos részletei még nem ismertek, az már most látszik, hogy a rendszernek számos buktatója lehet. Egyrészt felmerül a kérdés, hogy az internetszolgáltatók mit keresnek egyáltalán a történetben? Ők ugyanis csak a netelérést biztosítják, és ahhoz elvileg semmi közük, hogy a felhasználó mire használja az adatkapcsolatot. Nem tisztázott az sem, hogy a sebesség korlátozásával vagy a szolgáltatás felfüggesztésével csökken-e a havidíj, és persze azt sem lehet tudni, hogy a programban elért szintek öröklődnek-e; azaz, ha valaki szolgáltatót vált, akkor a rendszer új ügyfélként kezeli-e vagy sem. Emellett a felelősségvállalás kérdése sem tisztázott teljesen, nem lehet tudni, hogy egy négytagú családnál mindig az előfizető viszi-e el a balhét vagy sem, és az sem tisztázott, mi van akkor, ha mondjuk a férj felmondja a szolgáltatást, és helyette a felesége rendeli meg a netet ugyanarra a címre. Nem tisztázott az sem, hogy az internetszolgáltató mi alapján dönti el a tartalom legális vagy illegális voltát, és az sem, hogy ennek eldöntése érdekében megoszthatja-e a felhasználó adatait más vállalatokkal vagy sem.
Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a program sorsa – bár az elképzelés messze nem tűnik annyira radikálisnak, mint korábban a SOPA/PIPA vagy az ACTA volt, és a programot jegyző szervezet az oktatást helyezi előtérbe, végső soron a következmények semmivel sem jobbak. Amerika népe pedig már többször bebizonyította, hogy az ilyen szabályokhoz nem fűlik a foga.
