Set-top-boxon dolgozik a Microsoft
A Microsoftnak már most is van olyan eszköze, amelyik médiafogyasztásra is alkalmas, azonban az elsősorban játékokra kifejlesztett Xbox 360-at jelenleg Amerikában 200 dollárért lehet megvásárolni, így a vállalatnak csak azoknál a felhasználóknál van esélye a készülékkel, akik nemcsak filmet nézni szeretnek, hanem játszani is. Éppen ezért merült fel már elég régen, hogy a játékkonzol következő változata többféle verzióban is elkészülhetne: a Microsoft pedig úgy tűnik, hogy tényleg lát fantáziát abban, hogy a sztenderd, erős hardverrel szerelt kütyü mellett egy olcsó (100 dollár alatti), de filmlejátszáshoz, zenehallgatáshoz, képnézegetéshez, böngészéshez és egyszerűbb online játékok futtatásához elegendő teljesítménnyel rendelkező „light” verziót is piacra dobjon. A Wall Street Journal értesülései szerint a Microsoft valóban készül egy médialejátszóval, azonban most úgy néz ki, hogy a kütyü mégsem az Xbox márkanév alá sorolódik majd, hogy ne gyengítse azt a játékkonzolok piacán.
Arról egyelőre nincsen hír, hogy a Microsoft pontosan milyen tartalomszolgáltatásokkal kívánja majd „megtölteni” a készüléket, de jó eséllyel nemcsak fizetős tartalmakat lehet majd elérni vele, hanem ingyenes csatornákat is. A Microsoft nem az első IT szereplő, amelyik szeretne az otthoni szórakoztatóelektronikai piacra is betörni; többek között az Intel is arra készül, hogy beszálljon az otthoni tévés piacra. Az Apple egyébként már régóta jelen van ebben a szegmensben, és a Google is igyekszik megvetni a lábát (igaz, e két vállalat egyelőre nem ért el nagy sikert), de könnyen lehet, hogy az Intel és a Micorosft fogja megadni azt a lökést, amely a tévés piacon végérvényesen átlendíti a lineáris fogyasztásról a nemlineáris tartalomfogyasztás felé (legalábbis az USA-ban). Ahhoz, hogy ez sikerüljön, persze arra is szükség van, hogy a Microsoft a nagy tévécsatornákkal és lehetőleg a kábelszolgáltatókkal is megállapodjon – de ez valószínűleg nem lehetetlen küldetés, legalábbis az Intel, állítólag, jó úton halad a tárgyalások sikeres lezárása felé.

