Skip to main content

Nanoszálak segítségével működik a japán „okosruha”

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az NTT Docomo és a különleges szövetekkel foglalkozó Toray által kifejlesztett okos szőttes érzékeli pulzusunkat.
Hirdetés

A Hitoe nevű (japánul egy réteget jelent) szövetanyagban a Toray által készített nanoszálak gondoskodnak a jelek továbbításáról a prototípuson a bal vállnál elhelyezett adóegységig, és belőlük készülnek a testünk elektromos jeleit érzékelő tappancsok is. Ez utóbbiak a filmen látható nagyobb egységek, amelyek a ruha anyagával megegyezően rugalmasak, így viselésük nem kényelmetlen, ráadásul túlélik a mosást és a szárítást is. Ugyanez egyelőre nem mondható el a központi egységről, úgyhogy azért látszik, hogy a Toray szakembereinek lesz még mit fejleszteni.

Az NTT Docomo elképzelése egyébként az, hogy az így előállítható ruhadarabok a már elérhető egészségmegőrzéssel kapcsolatos alkalmazások számára küldenek majd mindenféle információkat – nemcsak pulzusunkról, hanem például alvási szokásainkról is.

Ez is érdekelhet