10 TB-os a legnagyobb HDD – és héliummal van töltve
A HGST (volt Hitachi Global Storage Technologies) ma már a WD tulajdona, de üzleti tevékenysége továbbra is a vállalati területen folyik. A vállalat Nem sokkal a Seagate után bemutatta új 8 TB kapacitású merevlemezét, amelynek különlegessége, hogy héliummal töltött és teljesen zárt. A HelioSeal He8 már a cég második generációs gázzal töltött meghajtója, amely nagyobb kapacitása mellett 23 százalékkal kevesebb energiával is beéri. Ezt meg is teheti, hiszen ma már olyan közel kerültek a fejek a lemezekhez, hogy a levegő páratartalma komolyan befolyásolja a meghajtók működését – a levegő sűrűsége pedig a fogyasztását. A gázzal töltött meghajtó már nem újdonság, igaz, régen halonnal tölötték őket, hogy biztosítsák a hűtést. A héliumnak elsősorban a kisebb nyomását használják a meghajtókban, ezzel a HGST egyedülálló a piacon. A héliumos technológia a jövőben az összes üzleti adattároló rendszerhez készült merevlemeznél alap lesz.
Ez a technológia, valamint az SMR (Shingled Magnetic Recording – átfedéssel egymásra írt adatok) teszi lehetővé, hogy az iparág legnagyobb kapacitású meghajtóit 10 TB méretben gyárthassák. Az adatsűrűségi rekordot egyébként a levegővel töltött Ultrastar 7K6000 tartja, 1,2 TB/lemez értékkel.
A cég új SSD-i, az Ultrastar SN100 PCIe SSD sorozatának tagjai kompatibilisek az NVMe interfésszel, amely egy, a PCIe buszra épülő, sztenderdizált regiszter- és utasításkészlettel rendelkező, magas szinten párhuzamosított interfész. Jelenleg elsősorban az üzleti felhasználók vállalati alkalmazásokban és adatközpontokban használják. Végül, hogy teljes legyen a paletta, a HGST még az adatközpontokban használt tárolók kezelését ellátó HGST Virident Space szoftverét is bemutatta, amivel akár 128 szerver és 16 PCIe tárolóeszköz akár 38 TB tárkapacitása kezelhető. Természetesen magas a rendelkezésre-állása, MySQL környezetben is hatékonyan használható. A HGST a jövőben az egységnyi tárolókapacitás árának leszorításában, valamint a fokozott energiatakarékosságra fog kiemelt figyelmet szentelni.