Skip to main content

Itt az első okosbőrönd

FacebookFacebookFacebookFacebook
A sok haszontalan "okos" eszköz között végre itt egy olyan, ami valóban jónak tűnik: ez a Bluesmart bőrönd.

Hirdetés

Be kell vallanunk, hogy már kicsit fárasztónak érezzük a minden elképzelhető eszközbe épített, de amúgy koncepció nélkül elhelyezett szenzorok özönét (tényleg, okos sörösdoboz nem volt még?), de a Bluesmart nevű kabinbőrönd egész jópofának tűnik. A kemény burkolatú, négykerekű bőrönd a következő képességekkel rendelkezik: a hozzá tartozó alkalmazással az okostelefonról lehet nyitni és zárni, a markolatába integrált digitális mérleggel pedig rögtön a súlyát is ellenőrizhetjük. A rendszer arra is képes, hogy a zár automatikusan nyisson-zárjon, attól függően, hogy milyen távol kerülünk a táskától, illetve hogy a növekvő távolságra figyelmeztessen is.

A bőrönd külön rekeszt kapott az elektronikus kütyük számára, hogy azokat az ellenőrzésnél könnyebb legyen előkapni, és itt egy külön akkumulátor is helyet kapott, amivel egyszerre két eszközt (táblagépet, okostelefont, stb.) is feltölthetünk. A zipzárak természetesen vízállóak, a zár pedig TSA-kompatibilis, így az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal sem fogja tönkretenni az egyáltalán nem olcsó Bluesmartot, ha bele akarnak nézni (márpedig a beépített töltő és akkumulátor miatt erre könnyen lehet, hogy sor kerül majd).

A Bluesmart rendszere az eddig felsoroltakon kívül méri majd, hogy mennyit utazunk, szól, hogy ideje lesz beszállnunk, ha pedig a bőrönd elkerülne tőlünk (mert például fel kell adnunk), akkor képes lesz arra is, hogy a táska hollétét nyomon kövesse. Az okostáska alkotói eredetileg 50 ezer dollárt szerettek volna összegyűjteni a kampányban, de már 138 ezer felett jár az összeg – és még jó egy hónap van a gyűjtésre. Mondanunk sem kell, hogy a nagyon kedvező árú ajánlatok így már el is fogytak, úgyhogy aki most szeretne befizetni egy ilyen bőröndre, annak 235 dollárt kell kiadnia (plusz 40 dollárt az USA-n kívüli szállításhoz) ahhoz, hogy 2015 augusztusában kezébe kapja a Bluesmartot, aminek végső árát a készítők egyébként 450 dollárra becsülik.