Skip to main content

Intelligens vírusirtó szoftverek jöhetnek

FacebookFacebookFacebookFacebook
A vírusok jelentette fenyegetés alaposan csökkenhet, ha egy új, fejlesztés alatt álló technológia beválik.
Hirdetés

Aki használ PC-t, az tisztában van vele, hogy az internet korában a vírusirtó kötelező kelléke a gépeknek, és többé-kevésbé azt is mindenki tudja, hogy az adatbázis rendszeres frissítése is kell ahhoz, hogy a védelem hatékony legyen. Utóbbi azért szükséges feltétel, mert a szoftverek csak azokat a vírusokat tudják felismerni, amelyek szerepelnek az adatbázisban – amit egyébként a vírusok készítői igyekeznek is maximális mértékben kihasználni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vírus „kiadása” és a vírusirtó szoftvereket fejlesztő cégek reakciója között van egy rövid (pár órás, esetleg pár napos) időtartam, amíg a kártevő szabadon garázdálkodhat; ebből pedig adódik az is, hogy frekventált változtatásokkal, az alverziókon keresztül, gyakorlatilag bármeddig fertőző maradhat egy-egy kód.

Kutatók most azon dolgoznak, hogy ezt az időablakot lerövidítsék, sőt akár teljesen meg is szűntessék: olyan mesterséges intelligenciát fejlesztenek, amely a mutációkat teljesen automatikusan lesz képes kiszűrni. A kezdeti eredmények biztatóak, a szoftver állítólag már most 20 százalékkal hatékonyabb, mint napjaink kereskedelemi forgalomban kapható termékei. A minőségre garanciát jelent, hogy a projekt mögött, amelyet egy izraeli startup karolt fel, többek között a Microsoft is megtalálható. Mindez nem jelenti azt, hogy a vírusirtókat a jövőben nem kell majd frissíteni, és várhatóan az adatbázisok frissítési üteme sem fog csökkenni, azonban az automatikus tanulás hozzájárulhat ahhoz, hogy a felhasználók vs. vírusok csatájából végérvényesen az előbbiek kerüljenek ki győztesen.