Skip to main content

Kötelező frissítés: megérkezett a Samsung Gear S3

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Samung mindent megtett annak érdekében, hogy a Gear S3 méltó utódja legyen a tavaly bemutatott Gear S2-nek.
Hirdetés

Egy év nagy idő a tech világában, és mivel a Samsung szinte napra pontosan egy éve jelentette be a Gear S2-t, ideje volt, hogy érkezzen a modellfrissítés. Megmondjuk őszintén, hogy egy kicsit féltettük a vállalatot, mivel a Gear S2 a korábbi órákhoz képest elég sok helyen hozott érdemi előrelépést, így idén sokkal nehezebb feladatnak ígérkezett túlszárnyalni a korábbi verziót. A Gear S3 kiállta a próbát, viszont azt is el kell ismerni, hogy a hetedik generációs modell akkorát azért nem szólt, mint elődje.

Persze a kötelező körös frissítések mind megvoltak: a hardver gyorsabb és jobb lett (kétmagos, 1 GHz-es rendszerchipet, 4 GB ROM-ot, 768 MB RAM-ot és 1,3 colos 360 pixeles AMOLED kijelzőt kapunk), az üzemidő valós használattal is 3-4 nap (a 380 mAh-s akkuval ez tarthatónak is tűnik), és a készülékház alatt immáron GPS is lapul. Sőt, a Gear S3 egyik verziójában már szériatartozék az eSIM és az LTE is, vagyis az óra akár teljesen ki tudja váltani a telefont. A kütyü egyetlen szempontból mégis visszalépés, 1,5 milliméterrel vastagabb lett (12,9 mm), mint elődje volt. Az IP68-as víz- és porállóság részben talán kárpótol mindezért.

Pedig dizájnja alapvetően nem változott, és természetesen megmaradt a navigációs gyűrű – sőt, új funkciókat is kapott a kezelő, mivel most már nemcsak a menüben lépkedni és görgetni lehet vele, hanem akár a hívásokat is felvehetjük vagy elutasíthatjuk vele. Az interfész természetesen továbbra is a Circular UI, amely a gyűrűvel és a két gombbal kiegészítve kiváló kezelhetőséget ad, ez vitathatatlan. Tulajdonképpen csoda, hogy más még nem utánozta le ezt a dizájnt, bár a Samsungnál nyilván levédették, de tudjuk, hogy ez a kínai gyártókat nem szokta megzavarni különösebben semmiben.

A Circular UI alatt továbbra sem Android fut, hanem a Tizen – így a Google Now kártyácskákon lévő infókat az óra továbbra sem jeleníti meg. Vannak viszont új trükkök. Egyrészt az LTE-nek és GPS-nek hála telefon nélkül is teljes(ebb), telefonos élményt adnak az órák, másrészt működik a Samsung Pay, az óra számlapja pedig egyedileg is megtervezhető, több ezer féle opciót felkínálva ezzel. A kijelzőnél a Samsung alkalmazza az S7-es telefonoknál bevezetett trükköt is, amelynek hála a kijelző az időt folyamatosan mutatja (így még impresszívebb a 3-4 napos készenlét.)

A Gear S3, elődjéhez hasonlóan kétféle kiszerelésben lesz elérhető, a sportosabb Frontier kiadás mellett az elegáns Classic verziót lehet majd kapni. A két típus a külsőségeket és a Frointer LTE-adapterét (valamint a hozzá kapcsolódó SOS funkciót) leszámítva teljesen azonos.

A nagyobb vastagság mellett egy dolog egyébként szól, ha az óra kicsit jobban „nyomódik” a csuklóhoz, akkor pontosabb adatokat szolgáltat a hasán lévő puzusszámláló. Más kérdés, hogy ha ezért cserébe kényelmetlenebb viselést kapunk, akkor összességében megéri-e e a változás vagy nem. A Samsung természetesen a szíjat tartó fülekhez nem nyúlt, a 22 mm-es sztenderd szíjakat továbbra is használhatjuk az órával.

Ez pedig a Classic verzió

Pontos megjelenési dátumot még nem kaptunk, és azt is csak sejtjük, hogy az óra nagyájából 100-110 ezer forintba fog kerülni. Amit tudunk még, az az, hogy a Gear S3 két változata nemcsak Samsung okostelefonokkal fog tudni együttműködni, hanem minden Android 4.4-et vagy frissebb verziót használó telefonnal – iOS támogatás viszont még mindig nincsen (vagyis van, de csak béta állapotú).