Tényleg AMD grafikus mag lesz az Intel processzorokon
Tavaly év végén már felröppent a pletyka, amely szerint az Intel hajlandó lenne az AMD-től licencelni GPU-t; egy eléggé logikus lépésről van szó, hiszen az Intel integrált grafikus gyorsítói nem éppen a sebességükről híresek, ugyanakkor mégis meglepő, hogy a két versenytárs ilyen jellegű együttműködést egyáltalán fontolóra vett. Főleg, hogy nagyon úgy néz ki, ennél már tovább is mentek; már az üzlet részleteit is tisztázhatták, aminek eredményeképpen az első AMD GPU-val szerelt Intel chip már ebben az évben megérkezhet.
Valójában mindkét gyártónak rengeteg szempontot kellett értékelnie: az Intel ezzel a lépéssel egyértelműen beismeri például, hogy nem tud/akar ütőképes GPU-t gyártani, az AMD-nél pedig azon gondolkodhattak sokat, hogy a dedikált GPU-k piacán veszítenek-e többet, vagy az integrált GPU-k piacán nyernek nagyobbat az összeborulással. Ez még úgy is fontos kérdés, hogy nyilván a processzorokba nem a high-end GPU-k valamelyike kerül majd. Az Intel számára további adalék, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy az együttműködésből később nem fog tudni kiszállni, ha ugyanis a felhasználók megszokják a használható GPU-t, később aligha akarják majd az feladni. Egyelőre persze nincs még arról szó, hogy minden Intel processzorba AMD grafikus egység kerül.
A pontos technikai részletek még nem ismertek, de a HardOCP úgy tudja, hogy az AMD GPU nem lesz a processzor szerves része, hanem mellé kerül, különálló egységként. Vagyis az AMD gyakorlatilag a legyártott chipet fogja leszállítani az Intelnek; ez a fajta együttműködés biztosítja az AMD-nek, hogy a technológiai megoldásokat titokban tudja tartani. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy a teljesítményt illetően kompromisszumot kell így kötni. Így vagy úgy, ha létrejön az közös chip, akkor az mindenképpen mérföldkő lesz a számítástechnikában; ha a dolog bejön, akkor pedig biztos, hogy további együttműködésre is lehet majd számítani a jövőben.