Norvégia is Hyperloopot építene
Elon Musk nem tököl: ha valami eszébe jut, akkor azt megcsinálja. Kivéve, ha nincs rá ideje. Ha viszont eszébe jut valami, és tudja, hogy nincs a megvalósításra ideje, akkor az ötletet nem tartja magában, hanem közkinccsé teszi, hátha más akar és tud is vele kezdeni valamit. A Hyperloop karrierje éppen így indult 2014 novemberében, mostanra pedig odáig jutottunk, hogy az USA-ban és Dubaiban tesztpálya épül, Norvégia zöld pártja, a De Grønne pedig nagyon szeretne „szupervonatot”. Az első útvonal Olsót és Koppenhágát kötné össze; a két város nagyjából 500 km-re fekszik egymástól, így az út megtételéhez 35-40 percre lehet majd szükség. A Hyperloop legnagyobb sebességét 970-1000 km/h-ra teszik a mérnökök, de természetesen az út során elérhető átlagos sebesség a percekig tartó gyorsítás és lassítás miatt jóval alacsonyabb lesz.
Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor a Hyperloopot 20 éven belül fogják átadni az utazóközönségnek. Az előzetes becslések szerint a projekt teljes költsége 600 milliárd forint körül várható, viszont az üzemeltetés – hála a napelemeknek és a kedvező környezetnek – nagyon olcsó lesz, még az sem kizárt, hogy a Hyperloop teljesen önfenntartóvá válik.