Olcsó játékgépet villantott a Dell
Az Inspiron Gaming Desktop legnagyobb előnye a kedvező ár lesz az Alienware gépekkel szemben, de ezért természetesen kompromisszumot is kell majd kötni, a 600 dolláros kezdő konfiguráció például nem lesz valami erős. Hogy ez pontosan mit jelent? A 170 ezer forint körüli árba például „csak” AMD A10-9700-as APU és Radeon RX 560 fér bele, de a gép memóriában sem bővelkedik, az alapverzióba mindössze 4 GB-nyi RAM kerül. Ha hajlandók vagyunk többet fizetni, akkor persze erősebb konfigurációt is összeállíthatunk, de a kedvező ár ebben az esetben máris nem lesz vásárlókat vonzó tényező.
A csúcsot egyébként a Ryzen 7 1700 jelenti, RadeonRX 580-nal és 32 GB RAM-mal párosítva. A Dell az NVIDIA fanoknak is tartogat egy opciót, a gépbe az AMD GPU-i helyett GeForce GTX 1060 is kérhető. Az induló konfigurációnál a legnagyobb kompromisszumot talán az adattároló tekintetében kell tennünk, mivel a legolcsóbb gépbe 500 GB-os merevlemez kerül, amely jóval lassabb még egy alap SSD-nél is. A Dell ráadásul nem is kínál fel túl sok opciót: aki például M.2-es SSD-t szeretne, annak be kell érnie 256 GB kapacitással, igaz ez a klasszikus, legfeljebb 2 TB-os merevlemez mellé jön be pluszban. Jó alternatíva lehet, ha az SSD-t külső forrásból szerezzük be, csak ugye ebben az esetben az is kérdés, hogy minek vegyünk kész konfigurációt, ha utána nekünk kell a gépházon belül turkálni.
És ha már gépház: egy teljesen klasszikus felépítésű mini tornyot kapunk, amelyet néhány LED feldob ugyan, de nyilván az Alienware masinák agresszív dizájnjához képest szolid az összhatás. A gép forgalmazását a Dell a tervek szerint még az első félév során megkezdi, pontos időpontot viszont sajnos egyelőre nem tudunk mondani.