Tévébe való OLED-paneleket gyárthat a Sharp
A Sharp sokáig igen patinás név volt a tévék és kijelzők piacán, ennek ellenére a vállalat a 2010-es évek elejétől nem tudott kikerülni nehéz anyagi helyzetéből, ami odáig vezetett, hogy tavaly év elején a Foxconn megvásárolta. Az elsősorban bérgyártással foglalkozó tajvani vállalat szinte azonnal közölte, hogy közel 2 milliárd dollárt hajlandó befektetni azért, hogy a Sharp OLED-kijelzőket tudjon gyártani – akkor még arról volt szó, hogy a paneleket az iPhone-okba szerelnék be. Most úgy tűnik, hogy ennél nagyratörőbb elképzelések is vannak, a Foxconn ugyanis azon gondolkodik, hogy nagyméretű OLED-panelek is készülnének, amiket a Sharp saját tévéiben valamint más gyártók termékeiben láthatnánk majd viszont.
Ha tévékbe való OLED-panelről van szó, akkor egyelőre az LG az egyetlen – és így megkerülhetetlen – szereplő, de egy kis változatosság biztos, hogy jót tenne a piacnak. Az LG ugyan magától is szépen nyomja lefelé az árakat, de ha verseny van, akkor ez a folyamat biztos, hogy felgyorsul kissé, és még hamarabb elérkezhet az az idő, amikor az OLED-panellel szerelt készülékek prémium ára bőven elfogadhatóvá válik.
A Foxconn egyébként egész alacsony költségvetéssel, mindössze 500 millió dollárból indítana be két gyártósort. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen méretű panelek készülnek majd, és azt sem, hogy mekkora méretben – az indulási idő viszont már megvan, ha minden a tervek szerint alakul, akkor az első példányok 2018 második negyedében, tehát szűk egy év múlva gördülhetnek le a gyártósorokról.