Ha az LG-n múlik, elborít mindent az AI
A sajtónapot hagyományosan az LG nyitja a CES-en, és így volt ez ebben az évben is: dél-koreai vállalat reggel 8 órára várta az érdeklődőket. A CES 2025 egyik fő témája a mesterséges intelligencia, azaz az AI, így nem volt meglepő, hogy az LG szinte kizárólag erre a területre fókuszált. Az viszont ezzel együtt is nagyon érdekes volt, hogy milyen koncepció mentén kívánja felépíteni a stratégiát a vállalat.
Az LG újragondolja az AI-t – hangzott el, ám ez esetben nemcsak hangzatos lózungnak tűnik mindez, hanem egy valóban jól felépített koncepciót láttunk. Persze arról is szó van, hogy az LG az AI segítségével a termékek egyedi működését optimalizálja, ám ennél sokkal fontosabb, hogy a platform a kütyükön átívelő tudást hoz magával, és képes értelmezni a kontextusokat; ehhez persze rengeteg adatot is gyűjt (amit az LG Shield véd mindenféle támadástól és túlkapástól). Ha a gyártó tervei megvalósulnak, mindenhol ott lesz körülöttünk az AI : otthon, a kereskedelemben (azaz vásárlás közben) és az üzleti életben is.
Az LG nem is egyszerűen AI-nak, hanem Affectionate AI-nak (vagy röviden akár Affectionate Inteligence-nek) hívja a most életre keltett AI-t, amelynek működése három alappilléren nyugszik. Az első a csatlakozó okoseszközök széles köre, ezt az LG az Athom felvásárlásával oldotta meg, hiszen így 170-nél is több gyártó több ezer kütyüje csatlakozhat a ThinQ rendszerhez. Az LG hatalmas előnye, hogy megnyitotta a platformot, mert tisztában van azzal, hogy AI fronton csak annak van esélye, aki gyártókon átívelő szolgáltatásokat kínál. A második alappillért az intelligens érzékelés és az információk környezetbe helyezése jelenti, az LG itt is felvásárlásban gondolkodott, a Furont vette meg erre a célra. A harmadik alappillér pedig egy jól működő AI motor, amely a Microsoft-féle Copilot lesz – és ez azért tűnik telitalálatnak, mert a Microsoft révén az LG rendszere könnyen eljuthat a számítógépekre és az okostelefonokra is.
A gyakorlatban mindez annyit tesz, hogy az eszközök beszélgetnek egymással, és stratégiát alkotnak. Ha például a rendszer tudja, hogy csak este 5-re érünk haza, magától úgy időzíti a mosást, és persze azt is, hogy a lakásban akkora legyen kellemes a hőmérséklet. Az LG víziója szerint a filmekből ismert módon lehet beszélgetni az AI-vel, többek között a napirendről – de akár arról is, hogy a mesterséges intelligencia szerint kielégítő minőségű volt-e az alvás. A rendszer a családtagokra is odafigyel: „anyukád orvoshoz megy holnap, épp ráérsz, vele tartasz? Ha igen értesítem! Vigyél magaddal esernyőt is, szükség lehet rá majd délután”. Az ilyen és ehhez hasonló diskurzusok ember és gép között hamarosan mindennapossá válhatnak.
Az LG rendszere ráadásul nem is csak az otthonra koncentrál, hanem az autóban is átalakítaná a személyes teret úgy, hogy az komfortos legyen. Ehhez – többek között – a test paramétereit érzékelő szenzorok kerülhetnek a járművekbe, például a stressz vagy a fáradtsági szint kiértékeléséhez. Persze arra is lehetőség van, hogy az AI segítségével az útvonaltervezés minősége is javuljon, ha pedig semmiképp sem tudunk beérni a munkahelyre a tárgyalás kezdetéig, akkor videokonferencia és az autóban lévő képernyők segítségével az LG AI áthidalja ezt a problémát is.
Az LG-féle AI koncepció lényege a Zero Labor Home – vagyis egy olyan otthon megteremtése, amely anélkül működik, hogy ahhoz nekünk akár csak a kisujjunkat meg kéne mozdítani. A rendszer alapja a Home OS, ami több kütyün is futhat egyszerre: ThinQ eszközökön (pl. TV), autóban (önjáró autóban persze), valamint olyan hubokon, amit valamilyen háztartási eszközbe (pl. hűtőgép, mosógép) építenek be.
A mesterséges intelligencia eszközszinten is segíti az életünket: filmkereséshez például tökéletesen működik az, hogy „az meg szeretném nézni az új animációs filmet, ami az érzelmekről szól”. A tévé pontosan tudja, hogy ez esetben az Agymanók 2-t szeretnénk megnézni, vagyis gyönyörűen érvényesül az AI-alapú keresés (Copilot) előnye, nevesül az, hogy a jó keresési eredményhez nem kell a tökéletes keresési kifejezést megadni. A találatok személyre szabottak és valós időben érkeznek, a Copilot pedig a webOS integrált funkciója lesz – ami azzal is együtt jár, hogy a rendszer megjelenése óta talán a legnagyobb átalakításon esik át, optimalizálandó az új AI-szolgáltatásokhoz. Az LG pedig bejelentette azt is, hogy az új tévékhez ötéves szoftverfrissítési periódust garantál.
Az AI szolgáltatások mellett szinte eltörpül, hogy az új tévék között lesz olyan, amely vezetékmentes kapcsolaton keresztül is veszteségmentes 4K megjelenítésre lesz képes, vagy az, hogy a tévékben megjelenik az Xbox app, több száz játékhoz nyújtva hozzáférést a vállalat tévéin is. És talán még az is, hogy a dél-koreai gyártó will.i.ammel partnerségben ráfekszik kicsit az audio termékekre, és kisebb-nagyobb hangszórókkal, valamint TWS fülhallgatóval frissíti fel az xboom termékkínálatot.
A konkrét termékújdonságokról és a személyes tapasztalatokról holnap, a CES hivatalos megnyitóját követően fogunk tudni beszámolni.