Skip to main content

Alig nőtt a PC piac 2024-ben

FacebookFacebookFacebookFacebook
A mindössze 1,3 százalékos bővülés azt jelenti, hogy a felhasználók nem rohamozták meg a boltokat a Windows 11 vagy az AI szolgáltatások miatt.
Hirdetés

Távolról sem lehet halottnak nevezni a PC piacot, hiszen a tavalyi év során 245,3 millió asztali számítógép és notebook talált gazdára – derült ki a Gartner legfrissebb jelentéséből. Viszont tény az is, hogy növekedés gyakorlatilag nincs, és nem sikerült elérni a járvány előtti szintet sem. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a Windows 10 közelgő nyugdíjazása, valamint az AI funkciók elvileg ösztönzőleg kellene, hogy hassanak a népre, akkor a helyzet összességében nem túl rózsás.

A Gartner elemzése tartalmazza az Apple gépek és a Chromebookok eladásait is. Éves bontásban nagyot senki nem nyert, az év utolsó negyedévében az egy évvel korábbival összehasonlítva például a legnagyobb előrelépést az ASUS könyvelhette el, de ez is csak 9,8 százalékos növekedésre volt elegendő. Cserébe nagy vesztesek sem voltak, bár az e szempontból rekorder HP-nél azért biztosan nem örültek a mínusz 7 százaléknak.

Az AI valószínűleg azért nem vonzó túlságosan, mert nemcsak új PC-t kell venni (a statisztikák szerint egyébként az eladott PC-k 20 százaléka volt AI PC, közülük viszont rettenetesen kevés, mindössze 720 ezer darab épült ARM chipre), hanem volt egy meglehetősen borsos 20 dolláros havidíj is – ez utóbbin viszont pont most változtatott a Microsoft, hamarosan kiderül, hogy ez meghozza-e a felhasználók kedvét a vásárláshoz vagy sem.