HMD füles USB-s akkumulátorral
A TWS fülhallgatók esetében bevett gyakorlat, hogy a tároláshoz használt tok egyben a töltés funkciót is ellátja, éppen ezért egy akkumulátor is rejtőzik benne. A HMD-nél most gondoltak egy „merészet”, és úgy döntöttek, hogy módosítják a tokot úgy, hogy ezzel az akkumulátorral ne csak a fülhallgatót, hanem bármilyen más eszközt is lehessen tölteni. Noha a kísérletezés önmagában dicséretes, az eredmény ezúttal – szerintünk legalábbis – nem sikerült túl jól. Kezdjük ott, hogy a tok emiatt a módosítás miatt nagyobb lett az átlagosnál: 80 grammos és 14 mm vastag, de nagyon hosszú és egyben széles is. Ez a képen remekül látszik, a tokot érdemes összehasonlítani a fülhallgató méretével!
Mindez akár még megbocsátható is lenne, ha cserébe értékelhető kapacitása lenne a powerbank funkciónak, az 1600 mAh viszont édeskevés, ezzel egy átlagos androidos telefont kb. 15-20 százalékra, egy iPhone-t 20-25 százalékra lehet feltölteni. Ez nem fogja megmenteni a napot! A tok nemcsak kábelen keresztül, hanem Qi2 szabvány szerint is tud tölteni, és MagSafe kompatibilis, tehát Apple telefonokra szépen feltapad – viszont valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a HMD fülhallgatót vásárló iPhone tulajdonosokra lőni több, mint bátor.
Az Amped Buds ára 200 euró lesz, ebből azt gondolhatnánk, hogy legalább a fülhallgató rész rendben van. Nos, a hangminőség tényleg nem rossz, és a fülhallgató az aktív zajszűrés funkciót is támogatja – ellenben az üzemidő csapnivaló, ANC-vel mindössze 4 óra. Igaz, ANC nélkül ennek duplája érhető el, de ha egyszer van aktív zajszűrés, akkor azt valószínűleg használni is szeretné a fülhallgató tulajdonosa. A kapcsolat természetesen Bluetooth, amelyből akár az 5.4-es verzió is támogatott – ezzel együtt pedig arra is lehetőség van, hogy a kütyü egyszerre két eszközhöz csatlakozzon. Ilyenkor hívás esetén a váltás mindig automatikus. A fülhallgató IP54-es, a tok pedig IPX4-es védelmet kapott, azaz különösebben egyik sem bírja sem a port sem a vizet, de azért néhány izzadtságcsepp nem fog kárt tenni bennük.
Európai megjelenés áprilisban, azt viszont még nem tudjuk, hogy ez egyben hazai premiert is jelent-e vagy sem. A színválaszték fekete, kék és rózsaszín modellekre terjed majd ki.