Ilyen lesz a Samsung okostévék távirányítója 2014-ben
Amióta megjelentek az okostévék, folyamatosan azt hangoztatjuk, hogy a tartalom mellett legalább olyan fontos a kezelhetőség is, és ezt végre a gyártók is kezdik megérteni. Az LG és a Philips mellett a Samsung az a gyártó, amely a sztendert kontroller mellé (vagy újabban már helyette) olyan távirányítót is ad, amelyet egérként használhatunk – megkönnyítve ezzel az okos funkciók elérését és a rövidebb szövegek begépelését a virtuális billentyűzeten.
Az új Smart Control a korábbi megoldásokhoz képes sokkal kisebbnek tűnik, ami azért van, mert a távvezérlő valóban kisebb is a megszokottnál. Cserébe nincs is rajta annyi gomb, a numerikus részleg például teljesen kimaradt. A Samsung húzása bátor, de semmiképpen sem vakmerő, mert a vállalat egy teljes évet hagyott arra, hogy kiderüljön, a hazai rivális LG hasonló megoldását mennyire szeretik a népek – az LG a 6-os sorozat egyes modelljeihez valamint a 7-es szériától felfelé minden okostévéhez már csak a Magic Motion távirányítót adja, de eddig nem hallottunk arról, hogy felhasználók tömegesen panaszkodtak volna arra, hogy kényelmetlen a bevitel a tévéken. A Samsung tehát járt úton halad – kíváncsiak várjuk, hogy a többiek mikor állnak át a kicsi, kecses és egér funkciói révén ugyanolyan jól használható koncepcióra.

