Minden tévét felokosít a UPC
A vállalat mai sajtóközleménye szerint azoknál az ügyfeleknél, akik HD lejátszásra képes médiaboxszal rendelkeznek, máris elérhető a UPC TV Portálon belül a UPC TV Apps szekció, amely okos funkciókkal ruházza fel a set-top-boxokat, és így a hozzájuk csatlakoztatott tévékészüléket is. A szolgáltatás a távirányító interactive gombjának megnyomásával érhető el. A UPC természetesen nem zárja ki az interaktív szórakozásból azokat az ügyfeleket sem, akik csak SD felbontású csatornákra fizettek elő, de számukra a szolgáltatás a tervek szerint csak az év végén válik elérhetővé.
A set-top-box segítségével már most is több mint 20 beépített alkalmazás közül lehet választani (tematikus csoportokba rendezve), így többek között elérhető a YouTube kínálata, a Picasa, Flickr, az Origo, a CNN, a Wikipedia, a Google Maps és a Google naptár valamint időjárás információk, játékok is. A UPC az alkalmazások körét a tervek szerint fokozatosan bővíti majd, de klasszikus alkalmazásbolt indítására egyelőre nem számíthatunk.
A UPC Apps szolgáltatás érdekessége, hogy a cégcsoporton belül hazánkban került először bevezetésre, ami persze nem véletlen, a platform ugyanis hazai fejlesztés. Mivel a set-top-boxok erőforrása szűkös, ráadásul elsősorban nem is alkalmazások futtatásra, hanem videolejátszásra optimalizálták őket, a UPC sajátos módon úgy oldotta meg, a tartalmak továbbítását, hogy a felület segítségével csak a menüben lépegethetünk, az érdemi munkát a UPC szerverei végzik; gyakorlatilag arról van szó, hogy mindent a felhőből nézhetünk meg. A UPC Apps használata ebből adódóan nem különbözik gyökeresen attól, mintha filmet néznénk: az adatok ugyanúgy IP alapokon érkeznek, csak éppen nem az HBO műsora, hanem az aktuális vicces videó vagy friss hírek érkeznek.
A UPC a készülékeket firmware frissítéssel tanítja meg az Apps használatára, így előfordulhat, hogy a menüpont a mai napon még nem minden felhasználónál jelenik meg; ilyenkor vagy meg kell várni a menetrendszerinti, éjszakai frissítési ciklust, vagy ki kell húzni a set-top-boxot a hálózati aljzatból, várni egy kicsit, majd újra bedugni a készüléket.

