Terjed a repülőgépeken a fedélzeti internet
A megoldások közül az amerikai Aircell rendszere a legnépszerűbb. A GoGo InFlight Internet szolgáltatás nyújtására többek között a Virgin America, az American Airlines, a US Airways, a Delta, az AirTran és a United is kötött szerződést. Az utóbbi cég első, WLAN hozzáférést biztosító Boeing 757-ese október 2-án szállt fel. A United további 12 gép „netesítését” tervezi, amelyek elsősorban New York és Los Angeles, illetve San Francisco között közlekednek majd. A hozzáférés számítógépekkel 12,95 dollárba, kézi eszközökkel pedig 7,95 dollárba kerül. Az AirTran esetében már a teljes, 136 gépből álló flottát felszerelték az internet-hozzáférést biztosító eszközökkel, míg a Delta és az American a következő évre tervezi a szolgáltatást bevezetését.
A világ első fedélzeti internetelérést nyújtó légitársasága a Lufthansa volt, amely szintén jövő év közepétől szeretné újraindítani a FlyNet szélessávú internetszolgáltatást. Ennek korábban a Connexion By Boeing által biztosított verzióját volt szerencsénk már kipróbálni. Az új FlyNet extra funkciója, hogy nemcsak netelérést nyújt, hanem a mobiltelefonos sms-küldést is támogatja. A Lufthansa partnere ebben a Panasonic, akivel közösen 2010 végére valamennyi tengerentúli járatra felszerelik majd a megfelelő eszközöket. A nethasználathoz nem kell semmilyen különleges beállítás, csak egy WLAN vagy GSM/GPRS kapcsolatra képes eszköz. Fizetni hitelkártyával illetve mobileszközök esetén szolgáltatói számlán keresztül lehet, a pontos árakat és csomagokat viszont csak később hozzák nyilvánosságra.

