Skip to main content

Szuperolcsó aktív zajszűrős rendszer a Realtektől

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az egyelőre még drága drága aktív zajszűrős rendszerek árát csökkentő megoldást mutatott be a Realtek

Hirdetés

Aki már próbált ilyet, az tudja, hogy mennyire hatásosak az aktív zajszűrést használó fülhallgatók. Ezekben egy apró mikrofon veszi a külvilág zajait, és azokat ellenfázisban belekeverik a zenébe, gyakorlatilag kioltva a kívülről érkező hangokat.

A rendszer alapvetően a folyamatos zúgás ellen (közlekedési eszközök, gépek) lett kitalálva, és ott a leghatásosabb is. Egyetlen hátránya, hogy igen drága – egy ilyennel felszerelt eszköz ára általában 40-50 ezer forintnál kezdődik.

Ez köszönhető nemcsak az újdonságnak és a prémiumtermék státusznak, hanem a rendszer mögött álló elektronikának is. A Computexen azonban most díjat is nyert a Realtek ALC899-GR kodeke, amely mindössze 6-7 dollárba kerül (ez persze csak az elektronika) – és a cég képviselője szerint közel 30 dB-es csillapításra képes. A kodeket a Realtek elsősorban noteszgépekbe szánja, és persze használatához olyan fülhallgatóra lesz szükség, ami tartalmazza a megfelelő mikrofont is, ám nem kell beleépíteni magát az elektronikát, ami sokkal olcsóbbá teheti az egész rendszert.