Tartalommal tölti meg a 3D tévéket a Samsung
A Samsung még az év első félévben beindítja online videokölcsönzőjét, amelyet minden olyan felhasználó elérhet majd, akinek 3D-s okostévéje van. A 3D-re specializálódott szolgáltatás a Samsung Apps boltból letölthető alkalmazással lesz elérhető – a tartalmat pedig nemcsak az új vásárlók kapják meg, hanem azok is, akik korábban vásárolták tévéjüket. A szolgáltatás első körben Dél-Koreában lesz elérhető, de a rövidtávú tervekben szerepel a nyitás az USA és Európa felé is. Sajnos ez nem jelenti automatikusan azt, hogy Magyarországról is el lehetne majd érni a tartalmakat, erre vonatkozóan egyelőre nincsenek biztos információink.
A Samsung ígérete szerint az előzetesek és videoklipek mellett már a nyitáskor húsz „egészestés” produkció lesz elérhető, a kínálat az év végére pedig akár ötvenre is bővülhet. A Samsung a helyi tartalomszolgáltatók mellett a DreamWorksszel is tárgyal. A kölcsönzési rendszer pontos működése egyelőre nem ismert, így azt nem lehet tudni, hogy a filmeket legalább részben ingyen lehet-e majd megnézni, és azt sem tudni, hogy amennyiben a szolgáltatás fizetős lesz (azért mi erre tippelnénk), akkor hogyan lehet majd érte fizetni.

