Idén még nem éri utol az Acer az Apple-t
Hirdetés
Mi legalábbis ezt olvassuk ki abból a jelentésből, amelyben a cég az idén eladott táblagépek számára vonatkozó előrejelzését 60(!) százalékkal csökkentette (és a notebookok eladási adataiban sem lát növekedésre utaló jelet). Ez azt is mutatja, hogy a Gianfranco Lanci távozása után bejelentett, táblagépekre és a divatos termékekre koncentráló új irányvonalra való átállás nem lesz olyan könnyen megvalósítható, mint gondolták.
A hír természetesen nem tett jót az Acer részvényeinek, amelyek az utóbbi időben eléggé gyengélkedtek, és eddig a PC-s bevételek csökkenéséről szóló március 25-i jelentés óta 30 százalékot romlottak.

