Panasonic: A Better Life. A Better World
Az idei IFA egyik legelső előadását a Panasonic standján Laurent Abadie, a Panasonic európai részlegének elnöke és vezérigazgatója tartotta, aki a szokásos százalékok és milliárdok álmosító tömegét mindössze két adatra szűkítve vezette fel a cég következő kulcsfontosságú eredményét: a hangsúlyt a kutatás fejlesztésre helyezve a legutóbbi pénzügyi évben a teljes árbevétel 6,9%-át, vagyis 4,9 milliárd eurót költött el a vállalat ezen a területen, amelynek eredményeként az elmúlt években több világelső újítás is a Panasonic nevéhez kötődött.
Abadie úr példaként a tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépeket és a világ legnagyobb, RGB nyomtatási technikával készülő OLED paneljét emelte ki. A kutatás-fejlesztés részleg szerepe továbbra is fontos lesz a célok elérésében, hogy a vásárlóknak olyan termékeket nyújtsanak, amivel okosabb, intelligensebb és zöldebb életet élhetnek. És ezt az életet a kapcsolódás, felhő alapú megoldások fogják jellemezni. De a belső fejlesztések önmagukban nem lennének elegendőek, ezért a Panasonic a külső szakértelem bevonását is nagyon fontosnak tartja. Ezért vásárolta meg a közelmúltban a cég a biztonsági kamerák távvezérlését és távfelügyeletét biztosító Cameramanager, és a felhő alapú zenelejátszást biztosító Aupeo cégeket. Mindkét vállalkozás olyan termékeket és szolgáltatásokat biztosít, amelyek jól illeszkednek a Panasonic B2B stratégiájába. A Panasonic terve az, hogy egyéb iparágak gyártóinak nyújtson megfelelő technológiai hátteret a felhő alapú szolgáltatásokhoz.
A másik fontos terület az elektromos energia okos elosztása és felhasználása lehet. Ennek alapfeltétele az okos eszközök használata, amelyek tudják, hogy mikor és mennyi energiát vehetnek fel, hogy az elektromos hálózatban elkerülhetők vagy csökkenthetők legyenek a csúcsidőszakok. Természetesen a cél az, hogy mindez a komfort csökkenése nélkül történjen. A fejlesztők végeredményben egy olyan felületet szeretnének kidolgozni, amelyen keresztül a háztartások folyamatosan kommunikálnak a hálózattal, és okosan meg tudják határozni a szükséges áramfelvételt. A Panasonic egyik kiemelt hozzájárulása ezekhez a rendszerekhez a rendkívül gazdaságos hőszivattyú, illetve az inverter, amely egyre több háztartási eszközben jelenik meg.
A felhasználói oldalon a Panasonic a háztartási eszközök felhőbe csatolásában látja a jövőt. A szerver oldali megoldásokkal a háztartási eszközök olyan lehetőségekkel is felvértezhetők, amelyek beépítése minden egyes eszközbe drága és gazdaságtalan lenne, de egy közös megoldással már jól kiaknázhatók a technológia adta lehetőségek. A legnyilvánvalóbb példa a hangfelismerés és hangvezérlés, amikor egy sütő program elindításához elég csak odaszólnunk a sütőnek. A sütő nem kell, hogy önmaga értse és értelmezze az utasítást, elég, ha a kapcsolódó felhőből tud segítséget kérni. A központi rendszertől ezek után nemcsak az egyszerűbb utasításokra, hanem akár az egyedi sütési programra is érkezhet megoldás. Mivel az eszközök a felhőn keresztül kapcsolatban állnak egymással, akár tévénézés közben is értesítést kaphatunk a sütés vagy a ruhaszárítás állapotáról.
Az általános célok felvázolása után a színpadot Ichiro Kikuchi, a Panasonic háztartási eszközökért felelős vezetője vette át. A Panasonic 18 kategóriában összesen 8 ezer különböző terméket kínál világszerte, ami egyedülálló a területen. A közeli jövőben a cél az, hogy az ázsiai háztartások után az európai háztartásokba is kínáljon a vállalat a mindennapi élethez illeszkedő eszközöket. Kiemelte, hogy ezekhez a Panasonic rendelkezik a szükséges alaptechnológiákkal, de az európai igények jobb megértéséhez két új kutatási központ is nyílt. A kutatás és a fejlesztés mellett a gyártás a másik olyan terület, ahol előrelépésre van szükség az európai növekedéshez, ezért Kikuchi úr bejelentette a Panasonic stratégiai együttműködését a szlovén Gorenje-vel; a két vállalat nemcsak a fejlesztés, hanem a gyártás során is együtt fog működni egymással.
Az 50 perces előadás 27. percéig kellett várnunk arra, hogy a képernyőn feltűnjön az első 4K felirat. A cég AV részlegének vezetője a fényképezőgép képfeldolgozási és tömörítési technológiájától elindulva építette fel, hogy a Panasonic hogy jutott el az egyszerű képtől a felhő alapú okostévé technológiákig, amit manapság szerte a világon 8 millió Panasonic tévén élvezhetnek a felhasználók. A Panasonic nagy szerepet vállalt az Ultra HD 4K adattovábbítást lehetővé tevő H.265 / HEVC szabvány kidolgozásában, ami a televíziózás mellett a biztonsági vagy orvosi szektorban is új lehetőséget fog nyitni.
Az előadás eddig nem bővelkedett termékbemutatókban, de egyszer ennek is el kellett kezdődnie; a színpadra behozták a januári CES-en prototípusként bemutatott 20 colos 4K tablet végleges, piacérett változatát, majd a további termékekhez a megérkezett a színpadra Markus Wagenseil, a Panasonic európai termékmarketing menedzsere is.
A következő termékre sem kellett sokat várni, szinte már fordult is a színpad hátterének középső betétje, amire a háttérben a Gorenje felirat helyett a világ első HDMI 2.0 csatlakozóval rendelkező, 65 colos 4K Ultra HD tévéjét, az L65WT600-at szerelték. Wagensil úr, elárulta, hogy egy időben újságíróként ő is az előadó másik oldalán ült, majd négy további világelsőséget és egy európai premiert ígért az előadása hátralévő részére.
Az indító sztori zseniális. Az előadó a 4K élményt ahhoz hasonlította, mint amikor 18 évesen szemüveges lett. Azelőtt meg volt róla győződve, hogy tisztán és élesen látja a világot, de mikor megkapta a szemüveget, akkor döbbent rá, hogy micsoda különbség van az általa addig látott és a szemüveg által biztosított kép között. Ezt a hatást érzi minden nap, amikor reggel beteszi a kontaktlencséit, illetve mikor egy korábbi tévé után a 4K-s tévé elé ül. Visszatérve az eredeti ígéretére, bejelenti, hogy ez a tévé az első Európában, ami megkapta a THX 4K minősítést. A világelsőségek sorában a H.265 4K dekóderrel indított, ami nemcsak az USB meghajtókon biztosított 4K videók lejátszását teszi lehetővé, hanem hozzáférést biztosít a világ legnagyobb videó streaming szolgáltatójának (nyilván a Youtube) 4K-s tartalmaihoz is. De nem sak ezekben első az L65WT600, hanem abban is, hogy ebbe kerül bele a világon először a teljes 4K felbontást 50p és 60p frissítéssel továbbítani képes HDMI 2.0 port. Először került tévébe DisplayPort 1.2a csatlakozó is.
Ezzel be is fejeződött a Panasonic nyitó sajtótájékoztatója, természetesen a következő napokban ellátogatunk a gyártó standjára is, és igyekszünk minden érdekességről részletesebben is beszámolni.

