Skip to main content

Android alapú okostévék a Philipstől

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az egyelőre nem túl versenyképes rendszerét Androiddal turbózná fel a Philips.

Hirdetés

A CES-en az LG és a Panasonic is bejelentette, hogy radikálisan megváltoztatja okostévé platformjait; az LG gyorsabb volt, és már a 2014-es modelleknél a webOS alapú, részben saját fejlesztésű megoldását használja, míg a Panasonic a Mozillával közösen fog fejlesztésbe, így ennek a projektnek a gyümölcsét várhatóan legkorábban 2015-ben lehet majd learatni. Kiderült ugyanakkor, hogy a koreai és a japán gyártó tévéi mellett a Philips okostévék is új, mégpedig Android alapú operációs rendszert kapnak. Egyelőre nincsenek még pontos részletek; egy állítólag elég jól működő prototípus már létezik, de a pontos specifikációk csak a 2014-es modellek bevezetésekor lesznek ismertek.

A dologban nem is az az érdekes, hogy a Philips is új utakat választott, hanem az, hogy a piac ismét diverzifikálódik. Az első és második generációs okostévéknél éppen az volt a legnagyobb baj, hogy nem volt elég az alkalmazáskínálat, mert a fejlesztők nem akartak minden platformra külön fejleszteni. Ennek eredményeképpen a 2010-es IFA kapcsán írtunk például arról, hogy több tévégyártó összefogott, ám úgy tűnik, hogy most megint mindenki szétszalad, és külön utat próbál bejárni. A helyzet valójában azonban az, hogy nem külön utakat szeretnének vállalatok bejárni, hanem ugyanazt az utat, csak egyedül: egy új platformot akarnak létrehozni, amely domináns szerepet tölthet be az okostévék piacán. Vagyis mindenkinek az a célja, hogy olyan rendszer építsen, amelyet idővel átvesznek a többiek. A csatába egyébként nemcsak a tévégyártók vesznek részt, hanem a Google is, aki a leállított Google TV helyett az Android TV-t fejleszti éppen, amely a remények szerint azt a szerepet tölti majd be a tévéknél, mint amit az Android a telefonoknál.