80 colos 3D-s kép 32 cm-ről
A Sanyo PDG-DWL2500J típusú projektorának egyik legnagyobb érdekessége, hogy a készülék optimális fókusztávolsága mindössze 32 cm – és már ekkora távolságról is 80 colos, azaz 203 cm-es képet vetíthetünk segítségével. A Sanyonak nem ez az első próbálkozása a rövid fókusztávolságú projektorok piacán, a cég korábbi modelljei között volt már olyan is, amelyik a fenti képátlót 45 cm-es vetítési távolságból érte el.
A projektor 120 Hz-es képfrissítést használ, így akár 3D-s megjelenítésre is képes – persze csak akkor, ha aktív shutteres szemüveggel párosítjuk. A célcsoportot elsősorban az oktatási terület, de a Sanyo a projektort természetesen otthoni mozizásra is el tudja képzelni. Mi kevésbé, mert csak a kivetítő ára 5000 dollár körül várható, ami jelenlegi árfolyamon számolva jóval 1 millió forint felett van, és ez még nem tartalmazza sem a 3D-s szemüveg, sem a vetítővászon árát.
A Sanyo június elején mutatja be a teméket a Las Vegas-i InfoComm 2010 rendezvényen, ahol a részletes specifikációt is nyilvánosságra hozzák majd. A forgalmazás ezt követően heteken belül indulhat. A Sanyo havi kétezer projektor értékesítésével számol.

