Kipróbáltuk: Toshiba Cloud TV
A Toshiba is újragondolta az okostévé felületet, amelynek új nevet is adott. Logikussabb elrendezésben az appok.
A Toshiba abban a tekintetben mindenképpen megelőzte konkurenseit, hogy már 2011-ben bevezette a felhasználói fiókokat, az okosétévé funkciók tálalása valahogyan mégsem volt az igazi. Pedig a Toshiba amúgy sok funkciót épített a tévéibe, például már két éve lehetőség volt arra is, hogy fotókat egy saját, felhő alapú rendszer segítségével osszunk meg a tévé és a mobil eszközök/PC-k között.
Idén viszont minden helyre került, a Cloud TV névre hallgató rendszerrel a Toshiba ráncba szedte az online elérhető tartalmakat; könnyebb lett az online szolgáltatás beléptető procedúrája és a saját valamint a szolgáltatói tartalom is elvált kissé egymástól. A gyártó okostévéi 2013-ban már nem egy kezdőképernyőt tartalmaznak, hanem hármat – ezeken tematikus elrendezésben kapjuk meg a tartalommal kapcsolatos szolgáltatásokat, az alkalmazásokat valamint van egy Home felület is, ahol az élőképet, az időjárási adatokat, híreket és az üzeneteinket láthatjuk. Bár a felületek egyelőre nem testreszabhatók, a Toshibának sikerült egy olyan jó elrendezést találni, hogy ennek szükségét igazából nem is éreztük – de viszonylag nagy összegben mernénk arra fogadni, hogy jövőre már ez is megoldható lesz.
A különféle tartalmak közötti keresés egyszerűsítésére a Toshiba is rámozdult természetesen; bár hangalapú keresés még nincsen, opciókban nincsen hiány, akár a tévéműsorok stáblistáját is lekérhetjük, innen pedig már csak egy ugrás a szereplőket megtestesítő színészekről is néhány részletesebb adatot lekérni (névjegy, miben játszott, fotók, díjak).

