24p – valódi moziélmény
Néhány ritka kivételtől eltekintve a Blu-ray lemezek pontosan olyan képsebességgel tárolják a filmeket, mint ahogyan a mozigépek rögzítették őket: minden másodpercre 24 teljes képkocka jut. (Egészen pontosan 23,976, de a továbbiakban a 24-et használjuk.) Ez fontos lépés a kifogástalan mozi élmény felé, de önmagában nem elég. Értelemszerűen arra is szükség van, hogy a lejátszó, amit használunk, valamint a tévé is képes legyen kezelni az ilyesfajta tartalmat.
Film a moziban és otthon
Ahhoz, hogy megértsük, miért van szükség a 24p-re, egy picit előrébbről kell indulnunk. A háztartásokban megtalálható tévék többsége 50 vagy 60 Hz-es képfrissítéssel dolgozik, és a 24p nélküli asztali lejátszók is 50 vagy 60 Hz-es képfrissítés mellett adják ki magukból a képet. Ilyen környezetben másodpercenként 24 képkockát, vagy ennek egész számú többszörösét nem lehet megjeleníteni. A mozifilmeket viszont nagyon régóta 24 fps-sel rögzítik, ezért természetesen van megoldás 50 és 60 Hz-re való átalakításra, csakhogy egyik módszer sem tökéletes. (Éppen azért ragaszkodnak a filmstúdiók a 24 fps-hez, hogy 50 és 60 Hz-re is „könnyen” átalakíthatók legyenek a filmek.)
Európában és Magyarországon a PAL tévészabvány terjedt el, ami 50 Hz-es képfrissítést használ. Ez viszonylag könnyen előállítható 24 fps-es forrásból: „csupán” arra van szükség, hogy 4,17%-kal felgyorsítsuk a képet és a hangot, valamint megkettőzzük a képkockák számát. Természetesen így rövidebbek lesznek a filmek (a moziban 100 perces film a tévében vagy DVD-n csupán 96 percig tart), de a gyorsulást szemmel lehetetlen érzékelni. A hang már kicsit problémásabb, mert a megnövelt tempó miatt majdnem fél hanggal magasabbra kerül minden – ez főleg az erősebb basszusok esetében „káros”, de megváltozik valamelyest a térhatás is. A változás persze annál inkább érzékelhető, minél komolyabb audio rendszert használunk.
Az USA-ban és Japánban az NTSC szabványt használják, ez 60 Hz-es képfrissítéssel dolgozik. Ez a képfrissítési gyakoriság a 24 Hz-es mozifilmből trükkös megoldással állítható elő: minden első képkocka háromszor, minden második kétszer jelenik meg egymásután. A módszer neve 3:2 pulldown (3:2 lebontás). Nyilvánvaló, hogy mivel a film sebessége másodpercenként 12× változik, ez a megoldás sem tökéletes. Szemben az 50 Hz-re gyorsított tartalommal, a 3:2 pulldown negatív hatása sokkal jobban érzékelhető, főleg az olyan jeleneteknél, amelyek lassú, egyenletes mozgást tartalmaznak, a kép rángatózik. Hozzá kell azonban tenni, hogy sokan akkor sem látják ezt, ha kifejezetten figyelik.
Kép és hang 24p nélkül
A forgalomban lévő BD lejátszók még ma sem feltétlen támogatják a 24p-t, így a képet 50 vagy 60 Hz-es képfrissítésre átalakítva adják ki. Ehhez a fent vázolt módok valamelyikét használják: 50 Hz-es frissítésnél felgyorsítják a filmet és megkettőzik a képkockákat, 60 Hz-es frissítésnél pedig 3:2 pulldown módszert alkalmaznak. Hogy a helyzet még rosszabb legyen, egyes lejátszók – igaz, ez főleg a régebbiekre értendő – nem is progresszív, hanem váltottsoros végeredményt produkálnak.
Egy 50/60 Hz-es LCD vagy plazmatévé – még akkor is, ha támogatja a 24p-t – ebben az esetben csupán passzív megjelenítőként szolgál. A kép minősége és a szaggatás „erőssége” elsősorban attól függ, hogy a lejátszó elektronikája mennyire kifinomult algoritmust használ a konverzióhoz. 100/120 Hz-es tévé esetén már az is fontos, hogy a tévé hogyan alakítja át a képet. Egy jó minőségű algoritmus szinte teljesen eltűntetheti a rángatózást – de az eredmény továbbra sem lesz tökéletes!
